Auguszta napja van. | 2024.03.29
A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult
További híreink

Késések várhatók szerda este a miskolci vasúti fővonalon, mert vonattal ütközött egy személyautó Hatvan belterületén - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az
Az eddigiek mellett további négy vidéki kórházba érkezett vakcinaszállítmány szerdán dél körül: Kaposvárra a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházba, Miskolcra a
A Miskolci Fürdők Kft. decembertől 160 dolgozójának a bérét csökkentette. Koreny György ügyvezető bejelentése szerint 110 fő havi bérét 50%-kal csökkentik, 33 fő a bérminimumot, 17 fő a korábbi
Hat raklapnyi segélyszállítmányt indított a magyar katasztrófavédelem Horvátországba a földrengés okozta helyzet kezelésére - közölte az Országos Katasztrófavédelmi
Ebben az évben számos érdekes csillagászati esemény történt, így például a bolygók úgy álltak össze 2020-ban, hogy nyáron volt olyan éjszaka, amikor az összes égitest
A szerb polgári védelmi szervezet vezetője arra kérte az állampolgárokat, hogy jelentsék a hatóságoknak, ha szilveszter éjszaka hangos és tömeges összejöveteleket tapasztalnak - közölte az RTV
Moldovai embercsempészt vettek őrizetbe a rendőrök Kiskunhalason. A férfi autójában tizenegy határsértőt találtak kedd este - írta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu