Andrea napja van. | 2024.04.18
A kórházak adósságrendezésére 63,4 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták, a
További híreink

Amennyiben stabil marad a járványhelyzet, július közepétől jelentős enyhítések várhatók Szerbiában - jelentette ki Predrag Kon járványügyi szakértő a szerbiai közszolgálati
Elfogtak a rendőrök két férfit Budapesten, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd azt ugyanott értékesítették, csaknem félmillió forinttal károsítva meg a
429 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A rendőrség
Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját keddtől csütörtökig. A képviselők szerdán kezdhetnek tárgyalni az önkormányzati bérlakások megvásárlását
Három érmet, Milák Kristóf révén egy aranyat, Burián Katalin és Kapás Boglárka által pedig egy-egy bronzot szereztek a magyar úszók a budapesti Európa-bajnokság vasárnapi
Sok napsütés, de eső is várható a jövő héten. Míg kedden északnyugaton alig 15 fok feletti, délkeleten, keleten 30 fok közeli csúcsok is lehetnek, a hét további részében már inkább 15
Derékig érő méhlegelők hullámoznak a gyenge nyugati szélben Miskolc nagy részén. A lakótelepeken macséta nélkül reménytelen útra kelni. Pár nap és a természet visszafoglalja a
Másodfokú riasztásokat adott ki zivatarveszély miatt több déli járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután. Az érintett területeken a következő órákban