Gedeon napja van. | 2024.03.28
BORSOD-TORNA-GÖMÖR Egyesület mikrovállalkozások eszköz-beszerzésének támogatásával fejlesztette vállalkozását Molnár Sándorné egyéni vállalkozó Perkupán. A
További híreink

 Enyhe emelkedést vagy stagnálást várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők     Móró Tamás, a Concorde
 A kamatemelés halogatásának veszélyeit hangsúlyozta, s egyúttal optimistán nyilatkozott az Egyesült Államok gazdaságának állapotáról és kilátásairól Janet Yellen, az
Az Európai Központi Bank (EKB) változatlanul, 0,05 százalékon hagyta irányadó kamatát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,30 százalékos,
Mérsékelt emelkedést vár csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Erste Befektetési Zrt. elemzője.     Nagy András az MTI-nek elmondta, hogy a pozitív nemzetközi
Stagnálást vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.     Móró Tamás az MTI-nek elmondta: viszonylag alacsony forgalom mellett nem
Az első negyedévivel azonos mértékben, 7 százalékkal bővült Kínában a bruttó hazai termék (GDP) április és június között - tájékoztatott az országos statisztikai hivatal
 Kivárásra számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője.     Nagy András az MTI-nek elmondta: oldalazást, kisebb elmozdulást
 Londoni pénzügyi elemzők szerint a görög adósságválság ügyében hétfőn elért egyezség ellenére az eddigi fejlemények súlyos károkat okoztak az euróövezet
 Csökkenésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.     Móró Tamás az MTI-nek elmondta: a görög
 Nem hajtott végre államadós-osztályzati felülvizsgálatot Magyarország esetében a Moody's Investors Service.     A nemzetközi hitelminősítő az Európai Unió előírásainak
 Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke, Janet Yellen pénteken közölte: továbbra is arra számít, hogy még az idén megkezdődik a kamatemelési ciklus az Egyesült Államokban,
  Gyengült a forint keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.       Az eurót kora reggel 316,40 forinton jegyezték a hétfő esti 315,64 forint után, a dollár árfolyama 286,69 forintra emelkedett
  A görög népszavazás eredménye miatt eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint.       Móró
  Stagnálásra számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.       Móró Tamás a csütörtöki
Óvatos, visszafogott emelkedésre számít a Raiffeisen Bank üzletkötője csütörtökön a BÉT-en.     Stefán Krisztián elmondta: az ázsiai és az egyesült államokbeli
 Csökkenő indexekkel nyitottak pénteken a főbb európai tőzsdék.     A londoni FTSE-100 index 0,43, a frankfurti DAX index 0,69, a párizsi CAC-40 index 0,75 százalék eséssel kezdte a kereskedést
 A meghirdetett összegben értékesített 3, 5 és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján a közeli lejáratra az előzőnél
 Vegyesen indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken szerdán.     A londoni FTSE-100 index 0,09 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,22 százalékkal erősödött a kereskedés első
Az enyhén pozitív nemzetközi hangulat hatására kis emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.     Móró
Budapest, 2015. június 16., kedd (MTI) - Több folyamatban lévő, így például a Magyar Fejlesztési Bankról (MFB) szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó bizottsági módosító