Csongor napja van. | 2024.04.16
A gyermekek védelme érdekében szükséges azonnali intézkedésekről címmel benyújtott határozati javaslata támogatására kéri a pártokat a 27 szervezetből álló Országos
Kiemelt híreink

Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások
További híreink

Évek óta sátorfedéssel téliesítik a Selyemréti Strandfürdő 50 méteres szabadtéri úszómedencéjét, hogy a vendégek a hideg idő ellenére is hódolhassanak kedvenc szabadidős
Százegy éves korában elhunyt Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoka. A magyar szövetség kedden, a honlapján közölte a gyászhírt. Az 1956 óta Franciaországban élt
Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a
Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a