Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nem sikerült jól a hazai bemutatkozás - KKSE

2016-09-19 09:21:18

Nem hozott szerencsét az első Kazincbarcikán megrendezett NB II-es kézilabda mérkőzés a KKSE-nek.

Az utóbbi időben sok borsot tört a Hajdúböszörmény gárdája a barcikai legények orra alá, ezért is szerettek volna revansot venni a Hajdú megyei gárdán. Szép számú közönség előtt kezdődött a mérkőzés és hazai szempontból igen jól alakult, hiszen a 7. percben 5-1-es barcikai vezetést mutatott az eredményjelző. Elég volt viszont egy 5 perces rövidzárlat és a Böszörmény kiegyenlített, innentől kezdve felváltva estek a gólok, de a félidő végére sikerült két gólos előnyt kicsikarni.

A második félidőben sokáig megmaradt a kétgólos vezetése a Barcikának, aztán a félidő feléhez közeledve előbb egyenlített, majd a vezetést is átvette a Böszörmény. Innentől kezdve hiába egyenlített ki többször is a közönség támogatását élvező hazai csapat, a hajdúsági gárda rendre gólt tudott szerezni, így tartotta az 1-2 gólos vezetését, amit sajnos a mérkőzés végéig meg is őrzött.

Kazincbarcikai KSE – Hajdúböszörményi TE 22-24 (13-11)
Don Bosco Sportközpont
300 néző
vezette: Aczél, Paulovics

KKSE: Teremy (kapus) – Kocsis, Hajdú 3, Pócs 3, Koscsó 2, Saláta, Kovács R. 4, csere: Balogh (kapus), Bíró (kapus), Csörgő 6, Novák 2, Steinbinder 1, Balogh Á 1, Dobó D, Kovács D , Dobó Á,

Edző: Kovács László, Béres Csaba

 

HAJRÁ BARCIKA!!!

(nt)