Emma napja van. | 2024.04.19

Kutatók éjszakája - A Kecskeméti Főiskolán 60 programmal készülnek

2014-09-24 12:14:09

A Kecskeméti Főiskola pénteken immár hatodik alkalommal csatlakozik a Kutatók éjszakájához, több mint 60 féle programmal várják az érdeklődőket.

    Kállai Erzsébet, a program szervezője az MTI-nek elmondta, hogy Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karon (GAMF), a Kertészeti Főiskolai Karon, a Tanítóképző Főiskolai Karon, a Tudósházban és a kertészeti kar épületében működő gyakorlóiskolában készülnek rendezvényekkel, amelyekre minden korosztályt várnak. 
    A szervező emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évek tapasztalata alapján nagyon népszerűek a hallgatók által épített járművek, a robotos programok, a fizikai kísérletek, a mikroelektronika, a műanyag-fröccsöntés, a különleges fotóstechnikák a GAMF Karon, de ezek mellett is lesznek újdonságok.
    Kállai Erzsébet szólt arról, hogy a Mercedes-Benz is képviselteti magát a GAMF aulájában az autó történetét bemutató kiállítással.
    A programismertető szerint először lehet majd felkeresni a kar pneumatika laborját, a Kecskeméti Modellező Klub jóvoltából a Törös Olga Sportcsarnokban működő autó-, hajó- és repülőmodelleket láthatnak az érdeklődők, de először látható majd nyomtatás 3D-ben és a CNC-műhely sem szerepelt még eddig a programban.
    A Kertészeti Főiskolai Karon most is lesz gyógynövény- és illóolaj-bemutató, kóstoló és vásár a feldolgozóüzem termékeiből, gyümölcsfajok felismerése, a hidrokultúrás termesztés bemutatása és kertészvetélkedő. A Petőfi gyakorlóiskola a kertészeti kar épületében szintén készül a kutatók éjszakájára: Lego-robotok programozása, egyperces érdekes kísérletek, repülőmakett-kiállítás, kézműves kuckó, régész- és bátorságpróba, a jövő óvodája és sok-sok játék várja az érdeklődőket.
    A Tanítóképző Főiskolai Karon most is lesz közös családi festés, önismereti játékok, infrakamerás olvasásvizsgálat, valamint meg lehet tanulni egy újraélesztő készülék használatát is.
    Ismét fel lehet keresni a főiskola csillagvizsgálóját, ahol este 6-ig a Napot, 20 óra után pedig az éjszakai objektumokat lehet megszemlélni. 
    A homokbányai Tudósház "varázsszobájában" új látványosságok is helyet kaptak, szó lesz megmagyarázhatatlannak tűnő fizikai jelenségekről, találkozni lehet a világhírűvé vált Leonar3Do program megalkotójával.
    A rendezvények már este 6-kor elkezdődnek, a GAMF Karon 23 órakor, a többi helyszínen pedig valamivel korábban érnek véget.
    Az eljutást a helyszínekre ingyenes buszjárat segíti, amelynek menetrendje szintén megtalálható a kutatokejszakaja.hu honlapon a Kecskeméti Főiskola programjainál.