Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szent Márton-napi rendezvények Hollókőn

2015-11-13 11:06:20

Szent Márton-napi rendezvényre várják a vendégeket a hollókői ófaluban szombaton - közölte a rendezvényt szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. igazgatója pénteken az MTI-vel.

    Kelecsényi Péter tájékoztatása szerint a világörökség falu védőszentjére, Szent Mártonra emlékezve az ünnepéhez legközelebb eső hétvégén immár nyolcadik alkalommal tartják meg a rendezvényt.
    A 11 órakor kezdődő megnyitó után a Pajtakert színpadán életképeket mutatnak be a szent legendáiból, majd a látogatók különféle középkori eredetű játékokat próbálhatnak ki a helyi Szent László Vitézeinek Társasága tagjainak közreműködésével. A vállalkozó szellemű legények megmérkőzhetnek a Hollókő Főgúnárja címért is.
    Az igazgató hozzátette: a rendezvény megnyitják a régi iskolaépületet is a templom mellett. Ott a gyerekek régi népmeséket nézhetnek és hallgathatnak, illetve bepillantást nyerhetnek az egykori falusi iskolai életbe. A múzeumban kézműves foglalkozások lesznek, a gyerekek kukoricabábokat készíthetnek, illetve megkóstolhatják a palócföldi jellegzetességnek tekinthető mákos kukoricát is.
    A vendégek a rendezvényen délben és 14 órakor is találkozhatnak Ludas Matyival és Döbrögivel a templom előtti téren. Hollókő piacán vásárt tartanak, a libából készült fogások mellett házi sütemények, lekvárok, kézimunkák találhatnak gazdára. Emellett a közelmúltban átadott turisztikai attrakciók, a Holló Jankó játszótér, a játszóház, a vár, a táncház, a sajtbolt, a kalácsos is várja vendégeit. A helyi borok kóstolója a Guzsalyas ház pincéjében lesz. A látogatókat a Szent Márton-napi vigasságon zsíros kenyérrel, teával vendégelik meg.