Emma napja van. | 2024.04.19

Borsod sikeresen nyit keletre

2015-01-13 09:39:57

Az ipari termelési érték és a beruházási kedv is látványosan emelkedett Észak-Magyarországon

A hazánk külgazdasági mozgásterének kibővítését szolgáló keleti nyitás program Borsod-Abaúj-Zemplén megyében meglehetősen sikeresen zajlik. Török Dezsővel, a megyei közgyűlés új elnökével azt vettük számba, milyen jelentős ázsiai beruházások telepedtek meg 2014-ben Borsodban, hozzásegítve ezzel a megyét ahhoz, hogy úgy az ipari termelési érték, mint a beruházási kedv is látványosan emelkedjen Észak-Magyarországon. A keleti nyitásként a közeljövőben olyan ipari beruházások is megvalósulnak a megyében, amelyek közvetlen hatással lesznek a mezőgazdaságra, azon belül a helyi kukoricatermelés növekedésére.

Tavaly márciusában tették le az alapkövét az autóipari biztonsági berendezéseket gyártó japán Takata cégcsoport miskolci gyárának. Mint arról lapunk is beszámolt, a borsodi megyeszékhelyen létesült üzem mintegy ezer embernek ad majd munkát, a projektet az elmúlt öt év legnagyobb hazai zöldmezős beruházásaként tartják számon.

Az év végére beindultak a gyártósorok a miskolci üzemben, a fröccsöntő gépek is működésbe álltak, s már most háromszáz embert foglalkoztat a Takata. Az idén a tervek szerint négy millió lágzsákegység kerül ki a borsodi megyeszékhelyről. A világszerte ötvenöt gyárat működtető keleti cégóriás nem az egyedüli volt, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megyét választotta magyarországi telephelyéül.

Török Dezsővel, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnökével azokat a jelentősebb ázsiai beruházásokat vettük számba, amelyeket 2014-ben sikerült letelepíteni a megyében, s amelyek jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez. Ilyen a tiszaújvárosi butadiénkinyerő gyáregység is, a TVK Nyrt.-ben.

A tervek szerint a butadiénre épül később egy műgumigyár, amelynek érdekében már létrehoztak egy japán-magyar vegyesvállalatot, amely ugyancsak nagy lépés a gazdaságfejlesztés irányába. „A tiszaújvárosi üzemben évente mintegy hatvanezer tonna úgynevezett sztirol butadién gumit állítanak majd elő a MOL Nyrt. és a Japan Syntetyc Rubber Corporation (JRS) megállapodásának eredményeképp”- mutatott rá Török Dezső, aki mérföldkőnek nevezte azt a kínai projektet is, amelynek köszönhetően - várhatóan idén nyáron- citromsavgyár létesítésül a Sajó-völgyében.

Mint azt a Magyíar Hírlap megírta, a nemzetközi szinten is meghatározó RZBC Group Co, LTD cégcsoport ez év júniusában kezdheti a hazai gyáregység építését, amely optimális esetben 2018-ban már világszerte értékesítheti a Borsodban előállított citromsavat. A megyei közgyűlés elnöke arra emlékeztetett, hogy „a több mint harminc milliárd forintos beruházás direkt hatással lesz a mezőgazdaságra is, hiszen a citromsav-vegyület előállítása kukoricából történik. Miképp lapunknak kifejtette „további fontos tényező, hogy csaknem százhatvan főt alkalmaznak majd a leendő gyárban, ám nemcsak az üzemben dolgozó munkások számával, de a kukoricatermelésben közvetve részt vevő helyi gazdák bevonásával is növekszik a foglalkoztatás.” Ennek kapcsán beszélt arról, hogy a megyében jelenleg termelt kukoricamennyiség mintegy kétharmadát – kétszázezer tonnát- felvenné a létesülő citromsavgyár.

Az önkormányzat nem pusztán Ázsia felé nyit sikeresen, de szomszédainkkal is meglehetősen gyümölcsöző kapcsolatot ápol. Regionális együttműködés jött létre még 2012 januárjában Kassa, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye között Via Carpatia néven azzal a céllal, hogy külön uniós forrásokat tudjon lehívni a két megye, határokon átnyúló projektekre úgy a gazdaságfejlesztés, mint a kulturális programok megvalósítása érdekében. Török Dezső ennek kapcsán decemberben részt vett egy kassai munkalátogatáson, ennek fejleményeiről is kérdeztük. „Kapcsolatfelvételnek indult a találkozás, ám mindjárt az elején nagy terveket szövögettünk, így például kibővítenénk az együttműködést, azaz észak-dél irányba meghosszabbítanánk a Via Carpatiát, mégpedig a lengyelek bevonásával”- magyarázza a Fidesz-KDNP-s politikus. „Januárban, mi látjuk vendégül a kassaiakat, akkor erről is tárgyalunk, valamint azokról a pályázati lehetőségekről, amelyek elsődlegesen infrastrukturális és közútfejlesztésre, valamint Kassa-Borsod egyetemi szintű, illetve kulturális együttműködésére irányulnak.

A megyei közgyűlés elnöke azt is elárulta a Magyar Hírlapnak, hogy júniusban, a megyenapon szeretnék megmutatni egy nagyszabású, kulturális rendezvény keretében, hogy Kassának és Borsod megyének élő, prosperáló kapcsolata van. Magyarország és Szlovákia eddigi legjelentősebb közös fejlesztési programját egyébiránt tavaly októberben jelentette be Szíjjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, melynek értelmében a magyar-szlovák határig két autópályát is megépítenek 2020-ig. A beruházás egyik része éppen Miskolc- Kassa autópályával összekötését célozza meg. „Az útépítések, útfejlesztések a gazdaságfejlesztés szerves részei”- mutat rá az elnök, akivel a tavaly realizálódott megyei közútfejlesztéseket vettük számba. Így például a régió életében igen nagy előrelépésnek számító, 37-es számú főútvonal felújítását, ami meglehetősen hosszú idő óta váratott magára. Az említett főutat összesen kilenc szakaszon újították meg, Gesztelytől a sátoraljaújhelyi határátkelőig, mintegy 32 kilométeren.

A közútfejlesztések és a külföldi cégek borsod megyei letelepítése mellett az agrárjellegű fejlesztéseket is fontosnak tartja a politikus. „Vannak reményre okot adó tárgyalásaink az agrárszektort és a feldolgozóipart illetően- mondta Török Dezső, aki azt is megosztotta lapunkkal, hogy a minap egy olyan vállakozóval tárgyalt, aki rövid időn belül két vágóhidat telepítene Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, az egyik szarvasmarha, míg a másik kisállat vágódídra - nyulak vágására- specializálódna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés új elnöke végezetül arról beszélt, hogy az ázsiai cégek letelepítését folytatni kívánja, mindemellett szoros együttműködést tervez a szomszédos országokkal, és igyekszik prosperáló kapcsolatot kiépíteni a megye 358 településének vezetőivel. Olybá tűnik, hogy ez utóbbi is sikeresen zajlik, hiszen csaknem hetven kihelyezett -vidékfejlesztési lehetőségekre irányuló- konzultáción van túl az önkormányzat.

Török Dezső a villamosmérnök végzettségű, Tiszaújvárosban élő, Fidesz-KDNP-s politikus az őszi önkormányzati választások óta tölti be elnöki pozícióját, ám nem ismeretlen a helyi közéletben. Harminc esztendőn át dolgozott az olajiparban, emellett folyamatosan politizált, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagjaként és a Fidesz-KDNP tiszaújvárosi szervezetének elnökeként képviselte a helyiek ügyét.   

Kégl Ildikó

Forrás: magyarhirlap.hu



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó