Emma napja van. | 2024.04.19

Biciklilámpát oszt húsz településen egy civil szervezet

2014-10-31 11:55:52

Biciklilámpákat és csengőket, illetve egyéb kiegészítőket fog osztani a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület az edelényi kistérség 20 településén, hogy így tiltakozzanak a szegények, közmunkások és romák "megfélemlítése, valamint kirekesztése" ellen - jelentette be az egyesület alelnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Barát Endre elmondta: a csengőfrász elnevezésű akcióban adományokat is gyűjtenek majd Budapesten; elsősorban nem pénzt, hanem a már említett kerékpár-tartozékokat kérnek.
    Szólt arról is, hogy a csengőfrász kifejezés az 50-es években terjedt el, és az emberek megfélemlítésének egyik eszköze volt. "Ma a vidéki emberek kiszolgáltatottságát és félelmét szimbolizálja, mert amikor elindulnak a boltba vagy a hivatalba, egy hiányzó biciklicsengő vagy prizma miatt büntetik meg őket" - mondta.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy ezekben az esetekben általában szegényekről, közmunkásokról és romákról van szó, akiket 5 és 100 ezer forint közötti bírságokkal sújtanak.
    Elhangzott: 1000-1500 emberen segíthetnek így, és összesen 4000 euróval támogatja a november elején induló akciót a Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs Alapítvány.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó