Auguszta napja van. | 2024.03.29

Nyílt levél a miskolci polgármesternek!

2020-04-23 18:28:00

Nagy Ákos miskolci önkormányzati képviselő, facebook oldalán közé tett nyílt levélben próbálja tisztázni az Önkormányzat által beszerzett maszkok körüli visszásságokat.

Tisztelt Polgármester Úr!

A Városháza pénteki közleménye, amely az Önkormányzat által beszerzett maszkok osztásáról szól, sajnos nem mentes a csúsztatásoktól. Éppen ezért engedje meg, hogy néhány dolgot tisztába tegyünk.

A járvány kezdete óta személyesen is kiemelten fontosnak tartom a miskolciak védelmét, segítését. Az első napoktól Hollósy András képviselőtársammal együtt saját költségünkön láttuk el azokat az intézményeket, ahová az Önkormányzat képtelen volt védőfelszerelést eljuttatni. Jártuk a várost, osztottuk a maszkokat, fertőtlenítőszert, segítettünk, akinek csak tudtunk. Az Ön képviselőcsoportjának tagjait sajnos nem láttuk azokban a hetekben.

Közben a védekezés új szakaszába lépett!

Ön ennek megfelelően – nagyon helyesen – parkolókat zárt le az ünnepekre, korlátozta a mozgást a városban, mindenkit arra kért, hogy kerülje a személyes találkozásokat, ám mindeközben 120.000 db maszkot önkéntesekkel és képviselőkkel tervezett kiosztatni.

Amikor megkeresett minket ezzel az ötlettel, természetesen azt javasoltuk, hogy a kialakult járványhelyzetben szakszerű, gyors és politikamentes megoldást válasszunk. Ne tegyük kockára senkinek az egészségét, és bízzuk a maszkok minél gyorsabb eljuttatását az Önkormányzat erre szakosodott hivatásos szerveire. ( Ez a korábbi levelem, a posztom alján olvasható.)

Szép dolog volt, hogy racionális javaslatunkat részben megfogadta és nem indított el kampány módszerrel több száz önkéntest Miskolc utcáira. Nem volt azonban elegáns, hogy a döntését nem a józan ész szabályaival indokolta, hanem anélkül, hogy érveinket nyilvánosságra hozta volna megpróbálta eláztatni a Fidesz-KDNP képviselőit. Pedig, ha jól tudjuk az Ön frakciójából sem indult neki egyetlen képviselő sem az utcáknak az önkéntesek helyett, sőt végül még az ingyenesen igénybe vehető önkormányzati ellátó rendszert is kihagyta a munkából. Az, hogy inkább a postát választotta, annak minden költségével, már az Ön döntése volt.

Reményünket azonban nem vesztettük el abban, hogy racionális indítványaink a jövőben is megfontolásra kerülnek. Éppen ezért maszkügyben van újabb javaslatunk, mégpedig azért, mert hetek óta nem sikerül megoldani a zsúfoltság leküzdését a miskolci tömegközlekedésben. Így tehát azt javasoljuk, hogy az utasok egészségének védelmében Miskolc is tegye kötelezővé szájmaszk, kendő vagy sál viselését a buszokon, villamosokon. Javasoljuk továbbá, hogy a nemzetközi mintáknak megfelelően csúcsforgalom idején az ellenőrök ne elsősorban a büntetéssel, hanem az utazóközönség támogatásával foglalkozzanak, és az utasforgalom szabályozásával és a vállalat felé történő visszajelzésekkel segítsék, hogy a járműveken és a megállókban a 1,5 méteres előírt távolság megtartható legyen.

2020.04.22.

Üdvözlettel:

Dr. Nagy Ákos
önkormányzati képviselő