Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az Egyesült Államokban csökken a halálos áldozatok száma

2020-04-21 20:02:00

Az Egyesült Államokban csökken a járvány halálos áldozatainak  a száma a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház keddi adatai szerint.

    Az Egyesült Államokban kedden 1433 ember hunyt el az új típusú koronavírus okozta Covid-19 nevűtüdőgyulladásos betegségben, és ez az elmúlt két hétben  ebben a tekintetben a legkisebb szám volt. A múlt héten ugyanis volt olyan nap, amikor 24 óra alatt 4591 halálos áldozatot követelt  a járvány.
    Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a kedden délelőtt tartott sajtóértekezletén  szintén csökkenő tendenciáról számolt be. Elmondta, hogy hétfőn az állam kórházaiban 452 ápolt, az idősotthonokban pedig 29 beteg hunyt el, de csökkent az  újonnan kórházba szállított Covid-19-es betegek száma. Hozzátette ugyanakkor, hétfőn még mindig 1300 embert szállítottak kórházba.     A kormányzó bejelentette, hogy az állam egyes részein a héten már engedélyeznek nem sürgős műtéteket is. A múlt hónapban ugyanis valamennyi, nem sürgős orvosi beavatkozást megtiltott  New York állam  egész területén annak érdekében, hogy a kórházi ágyak 25-30 százaléka felszabaduljon a koronavírus fertőzöttjeinek számára.
    Cuomo leszögezte: az egyes tagállamok a felelősek a vírustesztekért, de a szövetségi kormányzatnak kell gondoskodnia a készletekről, illetve a tesztek utánpótlásáról. Mint mondta: a vírustesztek ügye lesz a Donald Trump elnökkel kedden délután a Fehér Házban folytatandó megbeszélésének  legfobb témája is.     New York államban rendkívüli mértékben megnőtt a munkanélküliek száma, mondta Cuomo, hozzátéve, hogy a gazdaság újranyitásáról a térség többi tagállamának kormányzóival együtt döntenek majd.
    Több tagállamban - az elővigyázatos intézkedések figyelembevételével ugyan, de - arra készülnek, hogy ezen a héten újraindítsák a gazdaságot. Trump elnök hétfőn este bejelentette, hogy Montanában pénteken, Ohióban, Idahóban és Észak-Dakotában pedig május elsején indulnak újra a nem alapvető fontosságú üzleti tevékenységek is. Vermontban szintén május elsején nyitnak újra az üzletek, Brian Kemp, Georgia kormányzója pedig kedden délelőtt közölte, hogy a héten újra kinyitnak a fitnesztermek, fodrászatok, kozmetikák, és más, nem alapvető fontosságú üzletek.