Emma napja van. | 2024.04.19

Soltész: a falvakban élők is számíthatnak a kormány segítségére

2020-04-17 15:52:00

A koronavírus-járvány ugyan a városokhoz képest sokkal kisebb mértékben van jelen a falvakban, a gazdasági nehézségek leküzdésében a kisebb településeken élők is számíthatnak a kormányzat segítségére - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Kisszentmártonban.

    Soltész Miklós, aki egyben a veszélyhelyzet idején a karitatív szervezetek munkáját segítő és összekötő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke, a Katolikus Karitásszal közösen adott át élelmiszer-adományokat, higiéniai termékeket, fertőtlenítőszereket az ormánsági településen élő rászorulók számára.
    Azt mondta: a jelenlegi veszélyhelyzetben a legfontosabb az emberek érintkezésének a minimalizálása, ilyen tekintetben pedig a falvak jobb helyzetben vannak, mint a nagyvárosok. Szerinte látható, hogy - például a fővárosban - "mekkora bajt okozhat a rosszul megszervezett közlekedés vagy egy idősotthon rosszul megszervezett működtetése".
    Kiemelte: ugyan a kisebb településeken, falvakban a járvány, a koronavírus kevésbé van jelen, mint a városokban, nehézségekkel - főként gazdaságiakkal - találkoznak a vidéken élő emberek is. Ezek enyhítését a kormány gazdaságfejlesztési programokkal, adókönnyítésekkel, fizetési halasztások biztosításával igyekszik elérni, ugyanakkor a karitatív szervezetek munkáját támogatva arról is gondoskodik, hogy a rászorulóknak nélkülözhetetlen adományok rendben és pontosan célba érjenek.
    Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója azt mondta: szervezetük csaknem negyven ormánsági, a sellyei járásban lévő településen folyamatosan működtet felzárkóztató programot, biztosít adományokat a rászorulóknak. Mivel jelenleg nincs mód a közösségi, oktatási, kulturális és családsegítő - személyes jelenlétet igénylő - rendezvények megtartására, ebben az időszakban védőfelszereléseket, élelmiszer-adományokat, tisztítószereket, higiéniai termékeket, ruhaadományokat visznek ki a rászorulóknak.
    Az igazgató kiemelte: a karitatív szervezetek a NHKT segítségével hatékonyabbak a jelenlegi helyzetben, mint külön-külön, ezért várják a továbbiakban is azon cégek jelentkezését, amelyek eszközökkel, felszerelésekkel tudják segíteni munkájukat.     A személyesen történő tárgyi adományozás jelenleg szünetel, a magánszemélyektől ezért azt kérik, hogy az 1357-es adományvonal tárcsázásával és pénzutalással segítsenek, ha tudnak - mondta Écsy Gábor.