Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több óvintézkedéssel tartják az érettségit

2020-04-17 14:12:00

Teljes értékűnek számítanak az idei, a koronavírus-járvány miatt megváltozott feltételek mellett szervezendő érettségi vizsgák, amelyeket több óvintézkedés mellett tartanak - közölte a köznevelési államtitkár az operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

    Maruzsa Zoltán elmondta: csütörtök este megjelent az érettségik megszervezését rögzítő kormányrendelet. Megerősítette: kizárólag írásbeli vizsgákat szerveznek május 4-21. között.
    A vizsgák az első héten a nagyobb tárgyakból nem reggel nyolckor, hanem kilenckor kezdődnek, ezzel is szeretnék elkerülni, hogy a diákok egy időben utazzanak a nyolc órára munkába érkezőkkel. Egy tantanteremben legfeljebb tízen lehetnek majd, de az a szám lehet nyolc-kilenc is, és legalább másfél méteres távolságot kell tartani, de lehet 2-2,5 méter is, a terem adottságaitól függően. Minden épületben kötelező fertőtlenítés lesz, igény szerint maszkot biztosítanak - ismertette a köznevelési államtitkár.