Emma napja van. | 2024.04.19

Katasztrófavédelem: kezdődik a szúnyogirtás

2020-04-03 10:30:00

Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása - tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-t.

    Mukics Dániel közölte: első lépésként a Velencei-tó nádasaiban a lárvák irtását kezdik meg biológiai eljárással.
    A katasztrófavédelem által felkért szakértők hetekkel ezelőtt elkezdték felmérni a rovarok tenyészőhelyeit és megállapították, hogy a nagyobb tavaknál a napokban megindult a lárvák fejlődése - tette hozzá.
    A biológiai eljárással egy a természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek. A szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan. Ezt a folyadékot repülőről juttatják a Velencei-tó nádasaiba - ismertette.
    A katasztrófavédelem kiemelt célja, hogy minél nagyobb arányban alkalmazzák a gyérítés során a biológiai eljárást. Ehhez az szükséges, hogy a szakértők feltérképezzék azokat a területeket, ahol a szúnyogok kifejlőnek - mondta Mukics Dániel.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó