Emma napja van. | 2024.04.19

Zuhan a kőolaj ára

2020-03-16 16:39:00

Meredeken, négyéves mélypont közelébe csökkent a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben hétfőn azt követően, hogy a koronavírus-járvány nyomán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései nem tudták megnyugtatni a befektetőket, ráadásul Kína ipari termelése az adatok feljegyzésének kezdete, 1990 januárja óta soha nem látott ütemben, éves összevetésben 13,5 százalékkal zuhant január-februárban.

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent hétfőn eddigi napi mélypontján 10,56 százalékos mínuszban, 30,21 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 8,38 százalékos veszteségben, 29,42 dolláron állt.
    Délután egy óra körül a legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 10,16 százalékos mínuszban, 30,41 dolláron, a WTI pedig 7,35 százalékos veszteségben, 29,75 dolláron forgott.
    A Brent árának nagyobb mértékű csökkenését alapvetően az magyarázza, hogy az új koronavírus által okozott járvány Európában súlyos helyzetet teremtett. A WTI árát viszont az támogatja, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken utasítást adott a stratégiai olajtartalékok feltöltésére az alacsonyabb árakra való tekintettel.
    Az olajárak erős nyomás alá kerültek kínálati oldalról, miután Szaúd-Arábia a múlt héten bejelentette, hogy áprilistól növeli kitermelését és hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden olajtermékének árát.
    Ennek előzményeként kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése a kitermelés korlátozásáról. Oroszország ugyanis nem támogatta a kitermelés még erősebb visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre és ezáltal az árakra gyakorolt negatív hatásainak kivédése érdekében, amire válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést jelenleg 1,7 millió hordóval visszafogó, március végéig érvényes megállapodást.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó