Auguszta napja van. | 2024.03.29

New Yorkban rendkívüli állapotot hirdettek ki, Kaliforniában bezárt Disneyland

2020-03-13 08:27:00

New York városban rendkívüli állapotot hirdettek ki csütörtökön, Kaliforniában pedig bejelentették, hogy átmeneti időre bezárták Disneylandet az új koronavírus terjedése elleni küzdelem keretében.

    Bill de Blasio, New York polgármestere a rendkívüli állapot bejelentése utáni sajtókonferenciáján úgy fogalmazott: "olyan helyzetbe kerültünk, amely csak a háborúhoz hasonlítható".
    A Nagy Almának becézett keleti parti metropoliszban csütörtökön már 95 embert diagnosztizáltak az új koronavírus fertőzésével, de a polgármester közölte, hogy a városban legalább ezer megbetegedésre számítanak egy héten belül.
    New York híres színházi negyede, a Broadway sötétbe borult, a színházak bezártak, Andrew Cuomónak, New York állam kormányzójának a rendelkezésére pedig betiltottak minden olyan rendezvényt, amelyen 500 főnél többen vannak. A Metropolitan Opera után csütörtökön a Carnegie Hall is bejelentette, hogy péntektől március végéig nem lesznek előadások.
    Törölték az ír közösség Szent Patrik-napi szokásos felvonulását és ünnepségsorozatát, amelyet pedig 1762 óta minden évben megtartanak. A Manhattan szívében lévő és mindig nyüzsgő Times Square - a televíziók tudósításai szerint - kihalt.
    De Blasio "kijózanítónak" nevezte a kialakult helyzetet. Mint mondta: "az elmúlt éjszaka óta, pár órán belül a világ mintha a feje tetejére állt volna". A polgármester kifejtette, hogy a kormányzóval egyetértésben csak azoknak az éttermeknek a nyitva tartását engedélyezi, amelyek 500-nál kevesebb vendéget fogadnak. Jelezte, hogy néhány szórakozóhely - mint például a Madison Square Garden, vagy a Radio City Music Hall - előreláthatóan csak hónapok múlva nyitja meg ismét a kapuit.
    A polgármester fájdalmasnak nevezte a szigorú intézkedéseket, de hangsúlyozta, hogy elengedhetetlenek. Elmondta, hogy a betegek számának várható emelkedése miatt a városvezetés felkészült új intenzív részlegek megnyitására, ezeket várhatóan kórházak parkolóiban alakítják majd ki. Közölte azt is, hogy ötezer lélegeztetőgép áll rendelkezésre a súlyos esetek kezeléséhez.
    Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom csütörtökön javasolta, hogy a "nem létfontosságú" rendezvényeket napolják el, és átmeneti időre zárják be azokat a szórakozóhelyeket, ahol 500 főnél többen gyűlhetnek össze. A Los Angeleshez közeli Anaheimben lévő Disneyland szóvivője csütörtök este bejelentette, hogy a szórakozóparkot péntektől bezárják, az ottani szállodák pedig hétfőtől nem fogadnak vendégeket. A Disney az alkalmazottaknak a kényszerű szünet idején is a teljes fizetésüket folyósítja.
    Kaliforniában is több kulturális rendezvényt töröltek: így például a híres Coachella zenei fesztivált, és a Beverly Hills-i filmfesztivált.
    Lapértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök munkatársai tanulmányozzák a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, valamint a 2008-2009-es pénzügyi válság idején hozott gazdasági intézkedéseket. A Politico című lap úgy tudja, hogy a pénzügyminisztériumban külön csoport dolgozik azon, hogy a járvány hatásait leginkább megszenvedő ágazatokat hogyan mentsék meg a gyors összeomlástól. Elsősorban a légi- és hajótársaságokat, és a szolgáltatóipar szereplőit érintő átmeneti adócsökkentésekről tárgyalnak.
    Ilyen jellegű lépésekre utalt Donald Trump is a szerda este elmondott beszédében, amelyben bejelentette az Európából érkezők beutazásának felfüggesztését. Az elnök akkor azt mondta: felkérte a pénzügyminisztériumot, hogy engedélyezze az adóbefizetések késleltetését azoknál a vállalatoknál, amelyeket különösen súlyosan érint a koronavírus-járvány. "Ez a lépés több mint 200 milliárd dollárt pumpálhat a gazdaságba" - fogalmazott az elnök.