Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: Ursula von der Layen beváltotta ígéreteit

2020-03-06 11:15:00

Beváltotta a migráció kapcsán megfogalmazott ígéreteit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője pénteken az M1 aktuális csatornán.

    Az elemző szerint ezen ígéretek között szerepelt például az illegális migráció visszaszorítása, az erősebb határvédelem és az embercsempészet felszámolása.
    "Tehát nagyon sok olyan üzenetet megfogalmazott Ursula von der Leyen már a kezdetekkor és most is, ami egyértelműen a magyar kormány 2015-ös politikájával áll párhuzamba, és úgy tűnik, hogy ezek nemcsak üres szavak voltak" - fogalmazott.
    Hangsúlyozta, mind az ENSZ, mind pedig a világbank arra hívta fel a figyelmet, hogy a migrációs krízis hosszú évtizedekre elhúzódhat; hiába csillapodik néhány esztendőre, a globális problémák, a túlnépesedés, illetve a klímaváltozás hatására növekedni fog.
    Így azok a paktumok, amelyet például az Európai Unió és Törökország kötött, csak átmeneti időszakra képesek megfékezni az illegális bevándorlást - tette hozzá.