Auguszta napja van. | 2024.03.29

Hétfőn sem nyitott ki a párizsi Louvre, Emmanuel Macron lemondta a vidéki programjait

2020-03-02 18:01:00

Hétfőn - egymás után a második napon - sem nyitott ki a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak előző nap úgy döntöttek, hogy élnek azon törvény adta jogukkal, miszerint megtagadhatják a munkát, ha a munkavégzés "súlyos és közvetlen veszélyt jelent az életükre vagy az egészségükre". Miközben az egészségügyi hatóságok nem tartják indokoltnak a döntést, Emmanuel Macron francia államfő a járvány terjedésére hivatkozva lemondta több vidéki programját, s kizárólag a járvány okozta válságkezeléssel foglalkozik.

    A Louvre alkalmazottai vasárnapi rendkívüli üzemi tanács ülésükön egyhangúlag megszavazták, hogy érvényesítik a munka fel nem vételére vonatkozó jogukat - közölte Christian Galani, a múzeum szakszervezeti képviselője.
    A múzeum már vasárnap sem nyitott ki, jóllehet az alkalmazottak nem jelentették be előre a zárva tartást.
    Maxence Langlois-Berthelot igazgató hétfőn egy közleményt olvasott fel az újságíróknak, amelyben a Louvre jelezte, hogy folyamatosan követi az új koronavírussal kapcsolatos fejleményeket, és minden szükséges intézkedést meghoz az alkalmazottak és a látogatók biztonsága érdekében.  
    A francia egészségi hatóságok és a kulturális tárca is arra emlékeztetett, hogy a Louvre zárva tartása nem szükséges.  
    "A Louvre minden hozzánk eljuttatott előírást betart" - jelezte az igazgató.
    A dolgozók azért aggódnak a járvány miatt, mert az egész világból nagy számban érkeznek látogatók a Louvre-ba. A múzeumot tavaly felkereső 9,6 millió személy háromnegyede külföldről érkezett, jóllehet eddig még senki sem fertőződött meg a 2300 alkalmazott közül, akik azt követelik, hogy a látogatókat vessék alá egészségügyi szűrésnek a dolgozók védelme céljából, ha pedig előfordulnak fertőzések, a múzeumot zárják be.
    Közben a francia elnöki hivatal bejelentette, hogy az új típusú koronavírus terjedése miatt Emmanuel Macron államfő módosította az eheti programját és lemondott két vidéki látogatást, kedden este pedig a franciaországi zsidó szervezetek tanácsa, a CRIF éves gálavacsoráján vett volna részt a köztársasági elnök, de az eseményt későbbi időre halasztották.
    "A koronavírus okozta válságra tekintettel a köztársasági elnök úgy döntött, hogy változtat eheti programján annak érdekében, hogy a válságkezelésre tudjon teljesen koncentrálni" - tudatta az elnöki hivatal. A közlemény szerint az államfő a hét folyamán a járvány sújtotta területek lakóival, kórházi dolgozókkal és az egészségügyi hatóságokkal fog találkozni.
    Emmanuel Macron csütörtökön abban a kórházban tett látogatást, ahol előző nap meghalt az új típusú koronavírus első francia áldozata. Azóta szombaton Franciaországban a járványt okozó COVID-19 koronavírus miatt lemondtak minden olyan zárt térben tartandó rendezvényt, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt, így elmaradt a  vasárnapra tervezett, párizsi félmaraton, amelyre mintegy 40 ezer embert vártak, és egy nappal korábban, már szombaton bezárta kapuit a párizsi mezőgazdasági vásár. Hétfőn azt is bejelentették be, hogy elmarad idén a párizsi nemzetközi könyvvásár, a Salon du Livre, amelyet március 20. és 23. között rendeztek volna meg, a dél-franciaországi Cannes-ban jövő hétre tervezett ingatlanbefektetési vásárt, a MIPIM-et pedig júniusra halasztják.
    Franciaországban a vasárnapi esti hivatalos bejelentés szerint 130-an betegedtek meg az új típusú koronavírustól, közülük 116-an vannak kórházban, ketten életüket vesztették a betegségben.