Rudolf napja van. | 2024.04.17

Szijjártó: Magyarország nyitott a Kelet és Nyugat együttműködésére

2020-02-12 19:30:00

A tavalyi adatok alapján a keleti és a nyugati befektetők egyaránt bíznak a magyar gazdaságban, az ország ezért továbbra is nyitott a két világrész belföldi együttműködésére - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, az Év Befektetője 2019 díjátadó gálán.

    Szijjártó Péter a magyar gazdaság kiegyensúlyozottságával és gyors alkalmazkodásával magyarázta, hogy a beruházások értéke tavaly csaknem 350 milliárd forinttal haladta meg a 2018-as csúcsot.
    A befektetéspolitikát a világgazdasági környezethez kell igazítani, a kormány ennek megfelelően a munkahelyteremtés után a technológiaintenzitást helyezte előtérbe - tette hozzá.
    A Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) vezérigazgatója mozgalmas és eredményes évnek nevezte a tavalyit, kiemelve, hogy a befektetések 24 százalékkal haladták meg a 2018-as értéket.     Ésik Róbert közölte, hogy Magyarország idén is a minőséget tartja szem előtt a befektetések támogatásakor.
    Az új gyártási kapacitásokat a termelékenység, a szolgálaltásokat a vidék egyetemi városaival kötött együttműködések határozhatják meg 2020-ban - tette hozzá.