Emma napja van. | 2024.04.19

Weber: az Európai Tanácsnak mihamarabb napirendjére kell vennie a hetes cikk szerinti eljárások ügyét

2020-02-11 15:45:00

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak napirendjére kell vennie a 7-es cikk szerinti eljárások ügyét, és úgy a magyar, mint a lengyel esetben közös megoldást kell találnia a közös uniós értékek védelme érdekében - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban kedden.

    Weber az Európai Parlament plenáris ülésének margóján tartott sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva botrányosnak nevezte, hogy az Európai Tanács még mindig nem tárgyalja a jogállmaisággal összefüggő eljárások ügyét. Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy az uniós tanács nem tartja tiszteletben a vonatkozó uniós szerződéseket.
    "Az Európai Tanácsnak be kell tartania a lisszaboni szerződésben foglaltakat, és megoldást kell találnia a két országot is érintő 7-es cikk szerinti eljárást illetően az elkövetkező uniós csúcsok egyikén" - mondta.
    Rendkívül aggasztónak nevezte a lengyel igazságszolgáltatás helyzetét. Mint mondta, a legutóbb elfogadott törvények által sokat romlott a bírói testület függetlensége. Kijelentette, hogy az Európai Bizottságnak azonnal az Európai Unió Bíróságához kell fordulnia a szükséges intézkedések meghozatala érdekében.
    "Nem lehet elmenni a lengyel intézkedések mellett, ugyanis válságos helyzet van kialakulóban" - fogalmazott.
    A frakcióvezető felszólította Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, hogy mihamarabb vegye az uniós tanács napirendjére és törekedjen a jogállamiság helyzetével összefüggő magyar és lengyel ügyek lezárására.
    A 7-es cikk szerinti eljárás - amelyet Magyarország esetében az Európai Parlament, Lengyelország esetében pedig az Európai Bizottság kezdeményezett - célja, hogy megállapítsa: fennáll-e a tagállamok esetében az unió alapértékei megsértésének veszélye.
    A magyar esetben az EP elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, és a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát. Lengyelország esetében a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok adtak okot az eljárás megindítására.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó