Emma napja van. | 2024.04.19

Évet értékelt Gyurcsány Ferenc - Frankestein-koalíciót vizionál!

2020-02-09 23:07:08

Akár a Humor+ önálló műsora lehetne Böszme Fletónak, az évről évre ismétlődő, baloldali körökben népszerű országértékelő bohózata. Már önmagában is nagysikerű cirkuszi mutatvány, hogy a saját hangjától megrészegült politikai hulla, államférfit próbál alakítani. Szánalmas ripacskodásnak lehettek tanúi, akik magukon erőszakot véve, megpróbálták végig nézni Gyurcsány Ferenc évértékelőjét.

Az európai demokratát játszó vadkommunisták nem tagadták meg magukat, és minden mozdulatukkal azt sugalták, zsigerből utálják, ami magyar. A DK évértékelőjének otthont adó manézst többnyire az európai unió szimbólumaival díszítették, és a Himnusz helyett az Örömódával nyitották meg ezévi cirkuszfesztiváljukat.

Az idősebb korosztálynak deja vu érzése lehetett, hiszen Gyurcsány elvtársék harminc valahány évvel korábban, a sarlókalapácsos piros zászlót helyezték a magyar elé, és a Szovjetunió himnuszát imádták. Mondhatni, hogy Gyurcsány és Gyurcsányné a piros korszakból átlépett a kék korszakba, ami nem politikai irányváltást jelent, hanem a farkasok a piros báránybőr helyett, kék báránybőrt húztak magukra.

Gyurcsány szerint elképesztő évük volt a tavalyi, és ezzel nem lehet Ferenc testvérrel vitatkozni, hiszen létezésük a politikai evolúció csodája. Az Apró-Dobrev klán az elmúlt évtizedekben elárulta, gyilkolta, elnyomta a magyarokat, majd a klánba benősült Fletó. Gyurcsány a nyolcvanas években a kommunista nomenklatúra meghatározó tagjaként a demokratákat üldözte, majd jó komcsi szokás szerint hátba szúrta a D-207 Medgyesi Pétert a miniszterelnöki székért. Fletó, szégyenszemre két ciklusban volt Magyarország miniszterelnöke, ahonnan ugyancsak jó komcsi szokás szerint, hátba támadva leváltották. Magunk között legyen mondva, Fletó szerencséje, hogy nem az ötvenes években volt miniszterelnök, mert lehet, hogy elvtársai nemcsak leváltják, hanem egy jó kis koncepciós perben ki is nyírták volna.

Gyurcsány és Li-Bajnai egy erkölcsileg romokban heverő, gazdaságilag kifosztott, adóságokkal terhelt, megszorítások csapdájában nyomorgó Magyarországot hagytak maguk után. Fletónak rinocérosz vastagságú bőr van a képén, amikor milliárdos létére a magyarországi szegénységről beszél, aminek egyik okozója.

Azt mindenki, még a leghülyébb komcsi is tudja, hogy Gyurcsány a vagyonát nem lottón nyerte, nem a találmánya után járó jogdíjból, nem előadó művészi bevételéből, vagy más szellemi tevékenységéből szerezte. Bár megjegyzendő, hogy művészien hazudik, és kétségkívül kellett némi szellemi munka, hogy anyósával, Apró Piroskával, kiagyalják a vagyonuk alapját képező gyárak megszerzését. Aztán ahhoz is kellett egy kis szellemi munka, hogy a nagypapi vérdíjként kapott villájának felújításába az ÁFA-t, mint közpénzt "adómentesen" belevonják. Mindenki ismeri a Fittelina Kft. történetét.

A 2019-es év tényleg elképesztő volt Gyurcsányéknak. Az addig kínosan dugdosott Apró unokát, Gyurcsánynét sikerült az Európa Parlamentbe képviselőnek benyomni, és alelnöknek megválasztatni. Remélhetőleg Klárika ki tudja mondani az Európai Uniót, ugyanis a másik komcsinak, a Pufajkás Gyulának, kiejtési nehézséget okozott. Klárika május óta lázasan keresi Brüsszelben a szövetségeseket Magyarország lejáratására, és hetente jön elő valami új blöffel, amivel sikeresen eteti éltes komcsi, azaz erurópai demokrata szavazóbázisát.

Visszatérve Fletó évértékelőnek nevezett cirkuszi mutatványára, előszeretettel használta a számára semmit nem jelentő haza, köztársaság szavakat. Önmagában nevetséges, hogy nomenklatúra tagként, miniszterelnökként, ez idáig Magyarországot kétszer tönkretevő Gyurcsány, újra hatalmat akar. Az Apró-Dobrev-Gyurcsány klán tevékenységére nem igaz, hogy Budán csak egyszer volt kutyavásár, hiszen már harmadjára próbálják rühes ebeiket eladni.

Gyurcsány, kommunista elődeihez híven támadta az egyházat, a kereszténységet, hiába állítja az ellenkezőjét. Produkciójának legmulatságosabb és egyben legtragikusabb pillanata volt, amikor Niedermüller Péter hírhedt kijelentése kapcsán azt bizonygatta, hogy megfelel a „fehér, heteroszexuális, keresztény képződménynek”. Ahelyett, hogy lemondásra szólította volna fel az erzsébetvárosi polgármestert, valami nyakatekert „fideszezéssel” próbált felmenteni a rasszizmus súlyos vádja alól.

Az évértékelő bohózat csúcspontján Gyurcsány azt mondta, hogy már vezetett országot. William Easterly és Steven Pennings közgazdászok készítettek egy listát, amelyen a világ 25 legrosszabb vezetőjét sorakoztatták fel. Ezen a listán diktátorok társaságában, a 18. helyen Gyurcsány Ferenc áll, és a kutatók az akkori Magyarországot nem tekintették demokráciának.

A legszánalmasabb az volt, amikor a közutálatnak örvendő Gyurcsány Ferenc azért könyörög, alakuljon már ki végre valamiféle ellenzéki koalíció, és kapjon hatalmat. Hogyan tudna működni a Frankestein-koalíció? 2010-ben Gyurcsány ellen voksoló jobbikos szavazótól azt várják, hogy 2022-ben megkoronázza. Vagy a hatalomért megveszett, bezöldült vörösekkel hetente hátba szúrnák egymást. Hogyan tudnának felelősségteljes döntéseket hozni?

A Frankestein-koalíciónak a legnagyobb vesztes a magyar nemzet lenne. Az ország az elmúlt 10 évben újra magára talált, fejlődik. Ha ismét visszajönne ez a posztkommunista banda kék színű, sárga csillagos zászlóba burkolva, Magyarország ismét a szakadék szélére, hanem a szakadékba kerülne.