Andrea napja van. | 2024.04.18

Magyar Levente: erősödhetnek magyar-brit gazdasági kapcsolatok a Brexit után

2020-02-04 13:13:00

A Brexittel Magyarország elvesztette az egyik fontos EU-n belüli szövetségesét, ám a kormány abban bízik, hogy a brit-magyar gazdasági kapcsolatok erősödhetnek a szigetország távozását követően - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, az iiPay beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

    Magyar Levente szerint a kormány várakozásait az iiPay magyarországi terjeszkedése is alátámasztja. Az Egyesült Királyságban alapított, amerikai hátterű cég gyorsan döntött arról, hogy Budapesten építi ki új központját, a beruházók tehát bíznak a magyar gazdaság további növekedésében - értékelte a befektetést az államtitkár.     Közölte egyúttal, hogy az iiPay után újabb üzleti szolgáltatók érkezhetnek, hiszen a kormány jelenleg is több nemzetközi céggel tárgyal magyarországi befektetésekről.     Magyar Levente arra számít, hogy az új szolgáltatási beruházók az eddigi csaknem 10 ezer munkahelyen túl több ezer új álláslehetőséget teremtenek.           Az iiPay magyarországi igazgatója közölte, hogy egy éven belül 60, magasan képzett munkavállalót várnak a budapesti irodájukba. Mezner Attila hozzátette, hogy az új központ kulcsszerepet tölt majd be a cég növekedési terveinek megvalósításában, és alaptevékenysége, a nemzetközi bérszámfejtés mellé kiegészítő feladatokat is kap.     Várakozása szerint a Magyarországon működő multinacionális vállalatok a budapesti iiPay-iroda ügyfelei lesznek, a cég pedig világszinten is izgalmas időszak elé nézhet a gyors technológiai fejlődésnek köszönhetően.     Az iiPay pénzügyi vezetője elismerően beszélt az együttműködésről a kormánnyal és a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA), és üdvözölte, hogy a magyarországi tevékenységüket a kedvező adókulcsok is támogatják. Tim Jakob szerint a 2003-ban alapított vállalat annak köszönheti a gyors növekedést, hogy a szolgáltatásival fontos piaci rést talált. Az iiPay 2006-ban jelentős amerikai befektetéshez jutott, ám a növekedés nemcsak tőkét, hanem jól képzett szakembereket is igényel, a cég ezért számít a magyar munkavállalók tudására - tette hozzá.
    Az Egyesült Királyságban alapított iiPay 170 országban nyújt szolgáltatásokat. A cég világszinten a felhőalapú  bérszámfejtési és technológiai szolgáltatások piacvezetője. Székhelyét az Egyesült Államok Texas államában, Dallasban tartja, emellett központi irodát működtet az angliai Cheltenhamben. Idén Budapest mellett Szingapúrban is nyitnak régiós központot.