Auguszta napja van. | 2024.03.29

Német államfő: visszatértek a múlt gonosz szellemei

2020-01-29 17:13:00

Visszatértek a múlt gonosz szellemei, és új ruhát öltöttek, népnemzeti, autoriter eszméiket vízióként, a jelenkor gondjainak jobb megoldásaként mutatják be - jelentette ki a német államfő szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag) a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott ülésén.

    Frank-Walter Steinmeier a képviselők, valamint a kormányfő és az alkotmánybíróság elnöke - Angela Merkel és Andreas Vosskuhle - részvételével tartott ünnepségen kiemelte: nem attól kell tartani, hogy a németek nem tanultak volna a múltjukból, hanem inkább attól, hogy "jobban értjük a múltunkat, mint a jelenünket".
    Németországot így felkészületlenül éri az új ruhát öltő régi gonosz szellemek, a nacionalizmus, az antiszemitizmus és a rasszizmus felbukkanása a jelenben, pedig ez olyan próbatétel, amelyet a történelem és a holokauszt áldozatai és túlélői iránti felelősség miatt mindenképp ki kell állni.
    Az emlékülés másik szónoka, Reuven Rivlin izraeli államfő hangsúlyozta, hogy Németország nem vallhat kudarcot a populizmus által veszélyeztetett nemzetközi liberális értékek védelmében. Mint mondta, az egész világ Németországra figyel, mert ha ott nem sikerül megvédeni ezen értékeket, akkor sehol sem sikerülhet.
    Ha a zsidók nem élhetnek szabadon, félelem nélkül abban az országban, ahonnan elindult a zsidó holokauszt, akkor sehol máshol nem tudnak majd félelem nélkül élni - húzta alá az izraeli államfő.
    Hozzátette, hogy Németország a klímaváltozás elleni küzdelemben és a menekültek befogadásában is vezető szerepet vállalt, Izrael pedig partnerként viszonyul hozzá, és tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekint őszinte erőfeszítéseire, amelyekkel az "Endlösung" - végső megoldás, a zsidók iparszerű irtása - kidolgozásának országából a liberális értékek védelmezőjévé és az antiszemitizmus, rasszizmus és idegengyűlölet elleni nemzetközi küzdelem egyik vezetőjévé vált.
    "Azt kívánom, hogy Németország polgárai és kormánya a következő évtizedekben is harcoljon a gyűlölet és az uszítás ellen, és a történelmi felelősségvállalás, a mérsékelt politika és a tolerancia példája legyen" - mondta Reuven Rivlin, aki a 2010-es emlékülés szónoka, Simon Peresz után a második izraeli elnök, aki felszólalt a Bundestagban a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából.
    Reuven Rivlin egy sor konkrét, aktuális ügyről is beszélt. Hazája és Irán viszonyáról szólva hangsúlyozta, hogy Izrael nem harcol az iráni nép ellen, éppen ellenkezőleg, mély kapcsolatok fűzik össze a két népet, és Izraelben számottevő iráni származású közösség él. Azonban nem lehet nem tudomást venni az Izrael határai mentén tevékenykedő terrorszervezetekről - mondta, leszögezve, hogy Izrael meg tudja védeni magát, és nem riad vissza az erő használatától.
    Arról is szólt, hogy Donald Trump amerikai elnök új közel-keleti béketerve lehetőséget kínál az évek óta megrekedt békefolyamat beindítására. Azonban az izraeli-palesztin párbeszéd felújításához előbb újra kell építeni a felek közötti bizalmat, és ebben Németország közvetítőként sokat segíthetne - mondta az izraeli államfő.
    A Bundestagban 24. alkalommal tartottak emlékülést a nemzetiszocializmus áldozatainak tiszteletére.