Auguszta napja van. | 2024.03.29

Letartóztatták az erdőkertesi késelőt

2020-01-24 18:50:00

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 24-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki csütörtökön a Pest megyei Erdőkertesen megkéselt két rendőrt - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.

    Felidézték, hogy a gyanúsított, aki más ügy miatt bűnügyi felügyelet alatt állt, orvosi ellátáson volt egy kórházban, ahonnan rendőrök szolgálati gépkocsival szállították vissza a lakóhelyére. Eközben a kocsiban egy 11,5 centiméteres pengéjű késsel rátámadt a mellette ülő rendőrre, többször megszúrta, majd a támadást észlelő és azt elhárítani igyekvő másik rendőrt is több helyen megsebesítette.
    Amennyiben a gyanú beigazolódik, a bűntény hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására lehet alkalmas - ismertették.
    A végzés szerint a férfi azért támadt a rendőrökre, mert el akart szökni. Ezért, illetve bűncselekmény miatt kiszabható kiemelkedő büntetési tétel okán megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás során csak a letartóztatással biztosítható. Továbbá tartani lehet attól, hogy a kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el - sorolták.
    Felhívták a figyelmet arra is, hogy a férfi korábban indult büntetőügyének keretében végzett szakértői vizsgálat szerint a gyanúsított valószínűsíthető kóros elmeállapota miatt pszichiátriai megfigyelése is indokolt.
    Ez utóbbi érdekében is szükségesnek tartotta a bíróság a férfi letartóztatását, egyben a kényszerintézkedés helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.
    A végzés nem végleges.