Emma napja van. | 2024.04.19

Fülöp Attila: mindenki jól jár a gazdasági és szociális szempontok összekapcsolásával

2020-01-17 14:30:00

Az egész társadalom jól jár azzal, ha sikerül a gazdaság és a szociális biztonság szempontjait összekapcsolni - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

    Fülöp Attila az ÉrtékPlacc elnevezésű, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról, annak munkaerőpiaci, gazdasági előnyeiről szóló kétnapos szakmai rendezvény megnyitóján azt mondta, hogy a megváltozott munkaképességű emberek is bérből akarják eltartani magukat és családjukat, ezért a kormány elkötelezett a foglalkoztatásuk mellett.
    Az államtitkár a Várkert Bazárban tartott konferencián üzleti döntéshozók, gazdasági szereplők előtt arról beszélt, észre kell venni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek milyen többletértéket hordoznak, amelyet jól tudnak kamatoztatni az életben, a munkában.
    Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy minél erősebb a magyar gazdaság, annál több lehetőség nyílik meg a munka világában a megváltozott munkaképességű emberek előtt.
    A megváltozott munkaképességű embereket ugyanúgy helyzetbe kell hozni, mint bárki mást, a kormány ezért is igyekezett az elmúlt években minél több munkahelyteremtő beruházást behozni az országba - mutatott rá.
    Elmondta, hogy 2014 és 2019 között a beruházásösztönzési rendszeren keresztül 493 beruházást hoztak be az országba, 89 ezer munkahelyet teremtettek. Hozzátette: a beruházók azért vannak pozitív véleménnyel Magyarországról, mert alacsonyak az adók, politikailag stabil, továbbá jó a gazdasági és fizikai biztonság, illetve a képzés és az infrastruktúra.
    Menczer Tamás azt is hangsúlyozta, nem lehet vesztes az, akinek a munkaképessége megváltozott, ehhez pedig erős gazdaságra és országra, a kormány és az emberek szövetségére van szükség, ez pedig már mind adott Magyarországon.
    Jonathan Kaufman Pulitzer-díjas gazdasági újságíró, az Egyesült Államokban élő egyetemi professzor előadásában nemzetközi példákat ismertetve arról beszélt, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása ma már nem a jótékonyságról szól, a mögött alapvetően versenyképességi, nyereségességi szempontok, racionális üzleti megfontolások és érdekek állnak.
    Szerinte üzleti szempontból az elkövetkező 15 évben Amerikában, Európában és Kínában a megváltozott munkaképességű emberek minél szélesebb körű munkába állítása az egyik legnagyobb trend lesz, részben a munkaerőhiány miatt, és ez a folyamat fel fog gyorsulni az egész világon.
    Hozzátette: ezen emberek foglalkoztatása az üzleti szempontok mellett a munkaadó cégek hírnevét is öregbíteni fogja, továbbá ezzel a társadalmat is jobbá teszik. Fontosnak mondta felismerni, hogy milyen "korlátok" vannak a fogyatékossággal élő emberek, illetve a munkaadók fejében, mert a legnagyobb akadály abban áll, hogyan gondolkodnak egymásról. Szerinte a médiának, ezen belül is a közösségi médiában megjelenő történeteknek különleges szerepe lehet e korlátok elbontásában.
    A rendezvény második napján, szombaton mindenki előtt nyitott családi napot tartanak a Várkert Bazárban, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cégekkel, illetve a gyártott termékekkel. A meghívó szerint a rendezvényen mások mellett előadást tart majd a Magyar Népmese Színház, fellép a Nemadomfe

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó