Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértő: hónapok óta tervezhették Szulejmáni likvidálását

2020-01-16 09:18:00

A híradásokból arra lehet következtetni, hogy az Egyesült Államok már hónapok óta tervezhette Kászim Szulejmáni iráni tábornok likvidálását - mondta Magyarics Tamás külpolitikai elemző csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

    Az elemző elmondta, az iráni Forradalmi Gárda egyik fontos vezetőjének halála több üzenetet is hordoz. Egyrészt azt üzenték Iránnak, hogy nem tűrik a síita állam közel-keleti terjeszkedését, másrészt az akcióval Donald Trump amerikai elnök határozott fellépést mutatott a belpolitikai színtéren.
    Ugyanakkor Oroszország számára is fontos jelzés lehetett a dróntámadás, miszerint az Egyesült Államok nem fogja feladni a Közel-Keletet - tette hozzá.
    Az ukrán utasszállító repülőgép véletlen lelövéséig Irán abban reménykedhetett, hogy belpolitikai értelemben stabilizálódik az ország, és az emberek összezárnak. A gép lelövése után azonban megfordult a hangulat, és úgy tűnik, hogy már az iráni vallási vezetést is kritikákkal illetik - mondta a szakértő.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó