Emma napja van. | 2024.04.19

Nyolc településen, köztük Sajószentpéteren tartanak időközi választást vasárnap

2020-01-16 06:22:00

Nyolc településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Inárcson, Gyulajon, Szakonyban és Döröskén polgármestert, a főváros XXII. kerületében, Törökszentmiklóson és Sajószentpéteren egyéni választókerületi képviselőket választanak, Nagybudméron pedig nemzetiségi képviselőket. Az időközi polgármester- és egyéni képviselői választásokra azért kerül sor, mert októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végző jelöltek között.

    A Pest megyei Inárcson tavaly októberben három független jelölt indult a polgármesteri tisztségéért, az első helyen azonban szavazategyenlőség alakult ki a korábbi polgármester, Gál Imre László és Turcsány Andrea egyaránt 852 szavazatot kapott. A vasárnapi időközi választáson is ők ketten indulnak, a választói névjegyzékben 3755-en szerepelnek.
    A Tolna megyei Gyulajon októberben három független polgármesterjelölt indult a településen, az első helyen a korábbi polgármester, Selmeci László és Horváth Lajos egyaránt 188 szavazatot kapott. Vasárnap az időközi választáson két jelöltre, az ezúttal is függetlenként induló Selmeci Lászlóra és Horváth Lajosra lehet szavazni. A dombóvári járáshoz tartozó, 958 lakosú településen 651-en szavazhatnak.
    A Győr-Moson-Sopron megyei Szakonyban októberben két független polgármesterjelölt indult, Farkas Gyula István polgármester és Csenár Mátyás József; mindketten 129 szavazatot kaptak, így most időközi választást kell tartani. A vasárnapi szavazáson is ez a két jelölt indul, a választói névjegyzékben 385-en szerepelnek.
    A Vas megyei Döröskén októberben két független jelölt indult a polgármester-választáson, a jelenlegi faluvezető, Dománé Tóth Erika és Horváthné Varga Marietta Margit; mindketten 38 szavazatot kaptak. Vasárnap szintén ők ketten indulnak a választáson, a választói névjegyzékben százan szerepelnek.
    A főváros XXII. kerületében 8. számú egyéni választókerületében egyéni képviselőt kell választani. Októberben három jelölt indult, a legtöbb szavazatot Csiszár Zsuzsanna (Fidesz-KDNP) és Nádor Iván (Párbeszéd-LMP-Közösség Dél-Budáért Egyesület-Momentum-DK-MSZP) szerezte, 814-814-et. Most vasárnap szintén három jelölt indul, Csiszár Zsuzsanna és Nádor Iván mellett Benyovszky Gábort (Magyar Munkáspárt) vette nyilvántartásba a választási bizottság. A választói névjegyzékben 3796-an szerepelnek.
    A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós 1. számú egyéni választókerületében októberben öt jelölt indult, a legtöbb szavazatot Pataky Tibor Csaba (Fidesz-KDNP) és Fejes Tibor (független) kapta, 291-291 voksot. Vasárnap Pataky Tibor és Mészáros Zoltánné (Otthonunk Szentmiklós Egyesület) indul a képviselői posztért, a választói névjegyzékben 2071-en szerepelnek. A település képviselő-testületében jelenleg - a polgármesterrel együtt - hat tagja van az Otthonunk Szentmiklós Egyesületnek és öt a Fidesz-KDNP-nek.
    A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéter 5. számú egyéni választókerületében októberben négy jelölt indult, a legtöbb szavazatot Kocsi Tibor (Zöldek Pártja) és Oláh István (MSZP-DK) kapta, 158-158-at. Vasárnap nyolc jelölt indul, köztük az októberben legtöbb szavazatot kapó jelöltek, valamint öt független (Garai-Schwaitzer Renáta, Horváthné Balogh Erika, Takács András, Toldi Miklós és Tóthné Bodgál Gizella), valamint Plopp Attiláné (Fidesz-KDNP). A választói névjegyzékben 1054-en szerepelnek.
    A Baranya megyei Nagybudméron három települési nemzetiségi önkormányzati képviselőt választanak, miután a képviselők száma a szükséges létszám alá csökkent. A voksoláson négy jelölt indul, a választói névjegyzékben 57-en szerepelnek. Vasárnap egy román települési nemzetiségi választást is tartottak volna, Kecskeméten, ez azonban jelöltek hiányában elmarad, így itt legközelebb csak 2024-ben lehet nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó