Sebestyén napja van. | 2020.01.20 | MNB középárfolyam:

A szerbiai postások sztrájkja miatt késnek a nyugdíjak is

2019-12-11 13:23:23

A szerbiai posta dolgozóinak több mint egy hete tartó sztrájkja miatt az idősek nem kapták kézhez nyugdíjaikat, de a számlák sem érkeztek még meg a háztartásokba, és a leveleket, illetve a csomagokat sem kézbesítik december 3-a óta. A dolgozók béremelést követelnek.

    A posta tájékoztatása szerint a nyugdíjak kifizetése szerdán megkezdődött, a sajtóban megjelent információk szerint azonban ez az állítás nem teljes mértékben állja meg a helyét, a postahivatalokban ugyanis felvehetők a nyugdíjak, a postások azonban nem viszik  ki a pénzt.
    A szerb kormány és a posta vezetősége a múlt hét végén kezdett tárgyalásokat a béremelésekről, azonban nem jutottak megállapodásra. A kormány 13,1 százalékos béremelést hagyott jóvá a szerbiai posta több mint tizenkétezer dolgozója számára, ezt azonban a szakszervezet elutasította, és 25 százalékos emelést követel.
    A postán dolgozók átlagosan 35-40 ezer dinárt (98-112 ezer forint) keresnek, ami jelentősen alatta marad az országos 60 ezer dináros (169 ezer forint) átlagbérnek. A postai dolgozók véleménye szerint fizetésüket legalább 50 ezer dinárra (140 ezer forint) kellene emelni és a munkakörülményeken is javítani kellene.  A szakszervezetek szerint a postások béreit már 17 éve nem emelték.
    Nem lehet tudni, hogy pontosan hányan léptek sztrájkba, a szerb sajtó adatai szerint a postán dolgozók kétharmada nem vette fel a munkát már több mint egy hete, de egyes postahivatalokban befizethetők a csekkek és feladhatók a levelek és a csomagok, azok megérkezésének időpontja azonban bizonytalan.
    Az utóbbi néhány évben a posta dolgozói évente egyszer-kétszer kezdtek sztrájkba, de általában csak kisebb sikereket értek el, követeléseik soha nem teljesültek teljes mértékben.