Emma napja van. | 2024.04.19

Februárban az Arénában ünnepel a húszéves hiperkarma

2019-12-07 10:45:00

Régi zenésztársakkal és meglepetés vendégekkel ünnepli 20. születésnapját a hiperkarma. A népszerű alternatív zenekar 2020. február 7-én a Papp László Sportarénában ad koncertet.

    A koncert nem csupán születésnapi visszatekintés lesz az elmúlt két évtizedre, hanem több új dalt is ezen az estén hallhat először élőben a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.
    A Bérczesi Róbert (gitár, ének) által vezetett hiperkarma a 2000-es évek elejének egyik legfontosabb magyar együttese volt, két stúdióalbuma jelent meg és népes rajongótábort gyűjtött maga köré. Az első lemez, a hiperkarma 2000-ben jelent meg, rajta olyan slágerekkel, mint a Sosem voltunk senkik, a Felejtő vagy a Dob+basszus. A frontember egyedi előadói stílusával, az önterápiának beillő, versként is értelmezhető dalszövegekkel a zenekar rövid idő alatt kultikussá vált, amit a második album, az Amondó (2003) sikere megerősített.
    A zenekar további fejlődését Bérczesi Róbert kábítószer-függősége hátráltatta, a csapat emiatt 2007 őszén négy évre felfüggesztette működését, majd 2011-ben ismét koncertezni kezdett. A frontember csak 2014 elejére jutott túl a krízisen, ebben az évben jelent meg a harmadik lemez, a Konyharegény.
    A hiperkarma zenekar hangvételében a 2017-es Délibáb című album hozta a legnagyobb változást, elsősorban az anyag optimista hangvételével. Az idén kijött Napsütötte rész kísérletező, egyszerű dalaival tovább vitte az örömzenés vonalat. A zenekar tagjai: Bacsa Gyula (zongora), Bérczesi Róbert (ének, gitár), Hámori Benedek (dob, vokál), Kis "Sztivi" Tibor (gitár), Varga Laca (basszusgitár), Nemes János (fúvósok).
    Jövő februárban a születésnapi Sportaréna-koncerten a hiperkarma kiegészítéseként színpadra lép Kelemen Angelika és Vincze-Fekete Vera (vokál), Vucurevic Elvira (hegedű) és Harmati Sebestyén (trombita). A régebbi felállásból Zaják Péter ütőhangszeres és Frenk (ének, gitár, dob) csatlakozik a csapathoz, és több meglepetés vendég is várható. A koncerten debütál élőben a zenekar nemrég megjelent új dala, a Jószerencsét!.