Etelka napja van. | 2019.12.16 | MNB középárfolyam:

OH: péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira

2019-12-03 10:48:07

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

    A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben a vizsgát meg kívánja írni a diák.
    Emlékeztettek, hogy a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2020/2021-es tanévben. Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.
    A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok írhatnak elő. Közülük 434 középiskola (64 százalék) jelezte egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.
    Ezeknek az iskoláknak, illetve feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.