Auguszta napja van. | 2024.03.29

50 ezer halottja van az Iszlám Államnak

2019-11-19 09:15:00

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek mintegy 50 ezer halottja van - mondta Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

    Az igazgató úgy fogalmazott, ez a "szellemhadsereg" szolgál példaképként a dzsihádnak, hiszen ennyien már nagyon régen nem estek el az iszlám nevében.
    Jelenleg a terrorszervezetnek még 15 ezer harcosa lehet szabadon, 12 ezren már fogolytáborban vannak, mellettük körülbelül 70 ezer családtag is.
    Dezső Tamás szerint a legnagyobb problémát a fiúgyermekek jelentik, hiszen őket általában besorozták, és az alkalmazott agymosás következtében a dzsihád reménységeiként tekintenek rájuk.
    "Tehát az ő lelkükért indul meg a harc, hogy sikerül-e őket radikalizálni" - mondta, hozzátéve, a szélsőségesek mindent elkövetnek majd, hogy a gyermekek ne integrálódhassanak például egy európai közösségbe.