Auguszta napja van. | 2024.03.29

Gyopáros: a Magyar falu program minden eleme nagyon jól halad

2019-11-18 19:05:00

A decemberben első évét záró Magyar falu program minden eleme nagyon jól halad - értékelt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az M1 aktuális csatornán.

    Gyopáros Alpár ismertette: idén 430 kilométernyi három, négy, illetve öt számjegyű út újulhat meg, a július elsejétől igényelhető falusi csok pályázóitól az első három hónapban 14 milliárd forintnyi igényt fogadtak be a közvetítő pénzintézetek.
    A helyi életminőséget javító, a helyi szolgáltatásokat fejlesztő programelemre több tízmilliárd forintnyi értékben 11 ezer pályázat érkezett be és 4500 pályázatot hirdettek ki nyertesként - közölte. Hozzátette, az életminőség javítása nagy mértékben hozzájárul a falvak népességcsökkenésének megállításához.    
    Hangsúlyozta azt is, hogy több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében. A program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak - összegzett.