Tivadar napja van. | 2024.04.20

Szijjártó: a közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált

2019-11-15 14:35:50

A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az észak-horvátországi Verőcén (Virovitica) csütörtökön, a horvát-magyar tulajdonban álló AMS Biomassza Erőmű átadásán.

    Harminc évvel ezelőtt új Európa született, amikor a közép-európaiak visszafoglalhatták helyüket azon országok sorában, ahova mindig is tartoztak. Harminc évvel később, azaz ma, a közép-európai térség immáron az európai növekedés motorjává vált - jelentette ki Szijjártó Péter.
    A miniszter elmondta: ez a helyzet nem magától állt elő, ennek a helyzetnek a megteremetésében a közép-európaiaknak és az őket képviselő országoknak nagyon sokat kellett tenniük.
    Úgy vélte: ezért a horvátok és magyarok egyaránt, joggal lehetnek büszkék arra, hogy ésszerű gazdaságpolitikájuknak köszönhetően országuk az erős európai államok közé tartozik.
     Ebben a megerősödésben nagy szerepe volt a két ország gazdasági együttműködésének - tette hozzá.
    Magyarország büszke arra, hogy az ötödik legjelentősebb kereskedelmi partnere Horvátországnak, és arra is, hogy a magyar tőkekihelyezések első számú célpontja mind a mai napig Horvátország.
    Az elmúlt években a magyar gazdaság is nagy változáson ment keresztül - hangsúlyozta.
    "Kilenc évvel ezelőtt még az EU szégyen padján ültünk, mára pedig az EU szintjén is kimagasló, öt százalék feletti gazdasági növekedéssel rendelkezünk, megközelítettük a teljes foglalkoztatást, és a magyar vállalkozók közül egyre több válik elég  erőssé ahhoz, hogy immáron külföldön hajtson végre komoly beruházásokat" - hangsúlyozta. Magyarország és a magyar gazdaság megerősödésének bizonyítéka, hogy egyre több magyar vállalat tevékenysége válik regionális és nemzetközi jelentőségűvé - fűzte hozzá Szijjártó Péter.
    Verőce-Drávamente megyében az elmúlt huszonöt év legnagyobb piaci beruházásának nevezte a biomassza erőművet, amely  Magyarország egyik legnagyobb tőkebefektető holdingjának részvételével, és Magyarország legnagyobb bankjának finanszírozásával valósult meg.
    Az Arago-csoportnak nem ez az első, energiával kapcsolatos beruházása, és nem is az utolsó Horvátországi szerepvállalása - mondta a tárcavezető.
    "Ma egy olyan horvát-magyar együttműködésben létrejött erőművet adhatunk át, amely ötezer család energiaellátását fogja biztosítani, és amelyben teljesen klímabarát módon kivételes hatékonysággal állítanak elő energiát"  - tette hozzá a miniszter.
    Szijjártó Péter elmondta: a beruházás, amely 5,7 milliárd forintba került, világosan ötvözi magában a versenyképességi és a környezetvédelmi szempontokat.
    "A hisztériakeltés és a bombasztikus kijelentések helyett, a klímavédelembe valós és meglapozott megoldások kellenek, olyan, mint ez a verőcei erőmű, amely a ma elérhető legmodernebb technológiával működik" - szögezte le.
    Magyarország és Horvátország együttműködésében nem ez az egyetlen siker - mondta a miniszter, majd hozzátette: a drávaszögi gazdasági fejlesztési program keretében a magyar kormány 527 horvátországi kis- és középvállalkozó pályázatát támogatta összesen 1,8 milliárd forinttal, és ennek nyomán 2,7 milliárd forint beruházás jött létre Szlavóniában és Baranyában. "Ezek a beruházások erősítik az itt élő magyar közösséget és erősítik Horvátország gazdaságát is" - vélekedett.
    Darko Horvat horvát gazdasági miniszter beszédében megköszönte Magyarországnak, hogy kiállt Horvátország mellett, amikor az ország a legnehezebb helyzetben volt. "A kormány számára prioritás a gazdaság, és mára megéri Horvátországban befektetni" - húzta alá.