Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó Péter: az idén már megdőlt a beruházási rekord

2019-11-12 10:17:23

Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

    A miniszter meghallgatásán kifejtette, a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan 420 ezer, idén az első tíz hónapban 458 ezer forint volt.
    Az első tíz hónapban Koreából érkezett 10 nagyberuházás, 4 pedig Japánból,  mintegy 3 milliárd euró összértékben, ezek az elektromos autóiparhoz kapcsolódnak. Az  első tíz hónap beruházásait tekintve Komárom-Esztergom megye áll az első helyen 11 nagyberuházással, Pest megyébe 9, Budapestre 6 érkezett - tette hozzá.
    A miniszter beszélt a tavalyi magyar exportrekordról is, elmondta, hogy a 104,8 milliárd euró exporttal a világ azon 35 gazdasága közé került Magyarország, amelynek éves exportja meghaladja a 100 milliárd eurót. Megjegyezte, 2010-hez képest 47 százalékkal nőtt a magyar export teljesítménye, ami Magyarország növekvő versenyképességét mutatja.
    Az első nyolc hónapban a magyar export 72,2 milliárd euró volt, 4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ezért jó esély van arra, hogy az év végén minden idők legjobb exportteljesítményét érje el Magyarország - mondta a miniszter.
    A GDP-ben tavaly az export aránya 84,9 százalékot ért el, az EU-ban ez átlagban 46,7 százalék. Magyarország ezzel az aránnyal a 6. helyen áll az EU-ban - tette hozzá.
    A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, az új technológiák alkalmazása a siker feltételévé vált az  új világgazdasági korszakban, és le kell számolni azzal a régi dogmával, hogy a tőke nyugatról keletre vándorol, ahol olcsó munkaerőt keres.
    A folyamatok kétirányúvá váltak, az új világgazdasági korszakban az új technológiák, fejlesztések egy része ma már keletről érkezik, a tőkebefektetések is két irányt vettek. Ez a folyamat az európai gazdaságban is tetten érhető, hiszen nyugat-európai vállalatokban vásárolnak tulajdonrészt a kínai, japán, koreai tulajdonosok - közölte Szijjártó Péter.
    Az új világgazdasági korszakkal párhuzamosan a magyar gazdaság is dimenziót vált, termelésorientált gazdaságból egyre inkább fejlesztésorientált gazdasággá alakul át - hangsúlyozta.
    A megújuló nemzetközi térben a magyar gazdaság versenyképességét mutatja, hogy míg a világon Magyarország a 92. a lakosság lélekszáma tekintetében, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta tavaly - emelte ki Szijjártó Péter.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó