Gedeon napja van. | 2024.03.28

Berlusconi: Salvini az olasz jobbközép vezetője

2019-10-18 14:11:18

Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét nevezte meg az olasz jobbközép erők új irányítójaként Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke pénteken, aki huszonöt év óta először nevezett meg utódot az eddig általa vezetett koalíció élére.

    Silvio Berlusconi hangsúlyozta, "a jobbközép vezetője az, aki a legtöbb szavazattal bíró pártot vezeti". Elmondta: "egyértelmű, hogy ha Salvini több mint 30 százalékon áll, akkor ő a vezető". Megjegyezte, hogy a FI azonban nem azonosul a Ligával, és önálló politikai erő marad.
    A felmérések szerint a jobbközép koalícióban a Liga jelenleg 33 százalék körül szerepel, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) támogatottsága túllépte a 7 százalékot, a FI pedig 6 százalékkal a pártszövetség legkisebb tagjává vált.
    Silvio Berlusconi megerősítette, hogy személyesen jelen kíván lenni a Matteo Salvini által meghirdetett kormányellenes tüntetésen, amelyet a Liga, a FdI és a FI közösen tart szombaton Rómában. "Ez a dolgozó, józan ész vezette Olaszország megmozdulása lesz a kommunistákkal szemben" - jelentette ki Berlusconi az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) kormányára utalva. A "lehető legrosszabbnak" nevezte a Giuseppe Conte vezette kormányt.  
    A most 83 éves Silvio Berlusconi háromszor is volt Olaszország miniszterelnöke; 1994-től 95-ig, 2001-től 2006-ig, végül pedig 2008 és 2011 között, és az elmúlt 25 évben ő volt az olasz jobbközép politikai erők megkérdőjelezhetetlen vezetője.