Andrea napja van. | 2024.04.18

Farkas Örs: a háttérből Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat

2019-10-09 11:43:00

 

Bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat - jelentette ki Farkas Örs politikai szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

 

    Farkas Örs véleménye szerint Gyurcsány Ferenc és a DK azért figyeli a háttérből előkelő idegenként az ellenzéki botrányokat, mert a választások után maga alá akarja gyűrni a teljes magyar baloldalt - jelentette ki az Oeconomus Gazdaságpolitikai Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
A szakértő közölte: a felmérések szerint az ellenzék a 2014-eshez mérhető gyenge eredményt ér majd el az önkormányzati választásokon, miután a DK és Gyurcsány a botrányokra hivatkozva megújítóként léphet fel és végrehajthatja régi tervét.
    Farkas Örs emlékeztetett: a miskolci LMP-s jelölt és a győri jobbikos jelöltek egyaránt azzal indokolták visszalépésüket, hogy a DK erőszakosan irányítja a kampányt és beavatkozik a többi párt dolgaiba.
Hunvald György VII. kerületi jelölt is azt mondta, hogy Niedermüller Péter, a DK ottani polgármesterjelöltje is zsarolta az ellenzéket - tette hozzá. Vagyis - folytatta Farkas Örs - bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat.