Emma napja van. | 2024.04.19

Soltész Miklós: fontos az óvodapedagógusok munkája

2019-09-24 14:59:00

Az óvodapedagógusok elhivatott munkájáért mondott köszönetet a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Szekszárdon, a megújult német nemzetiségi óvoda átadásán.

    Soltész Miklós hangsúlyozta, fontos, hogy a gyermekeket sokan segítsék abban, hogy a legteljesebb módon fejlődhessenek, és megkapják a szeretetet felnőtt korukra.
    A kormány, a nemzetiségi önkormányzat, a város nem tett mást, mint az eszközöket, a lehetőséget adta meg ahhoz, hogy a gyerekek egyre jobb körülmények között legyenek. Ez a támogatás nem érne semmit az óvodapedagógusok munkája nélkül, amit szeretettel és hivatástudattal végeznek - fogalmazott.
    Az államtitkár azt mondta, az októberi német nemzetiségi választás után folytatni kell a nyugodt, békés munkát, amit eddig végeztek.
    Ritter Imre, az Országgyűlés nemzetiségi bizottságának elnöke arról beszélt, hogy ma nyolcszor annyi intézményt tartanak fenn nemzetiségi önkormányzatok, mint 2010-ben. A német nemzetiségi önkormányzatok 75 óvoda, általános és középiskola fenntartói, azokban szeptember 1-jén több mint 15 ezer gyermek kezdte meg az évet.
    Elmondta: a nemzetiségi pedagógusok bérpótléka 2019-ben 15-ről 30 százalékra nőtt, 2020-ban pedig 40 százalékra emelkedik. Megemlítette azt is, hogy a nemzetiségi ösztöndíjprogram keretében 84 elsőéves nemzetiségi óvodapedagógus hallgatóval kötöttek szerződést, a 2019/2020-as programban 350-400, jövőre pedig csaknem ezer nemzetiségi szakos hallgató kaphat ösztöndíjat.
    Az ünnepségen Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere példaértékűnek nevezte az intézményben folyó munkát.
    A Wunderland óvodában az Emberi Erőforrások Minisztériumának 10 millió forintos támogatásával és a szekszárdi német önkormányzat 600 ezer forintos hozzájárulásával gyepszőnyeget cseréltek, udvari játékot újítottak fel és sófalakat helyeztek el a csoportszobákban. Az óvodában 2016-tól 41 millió forint értékben végeztek felújításokat, 30 millió forint minisztériumi támogatással.
    A 249 gyermeket nevelő intézményt 2005 óta tartja fenn a szekszárdi német nemzetiségi önkormányzat.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó