Emma napja van. | 2024.04.19

Semjén: 2010 óta megnégyszereződött az őshonos nemzetiségek támogatása

2019-09-19 18:55:00

2010 óta megnégyszereződött az őshonos magyarországi nemzetiségek támogatása - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.    

    Semjén Zsolt az Ösztöndíjas Nemzetiségi Pedagógushallgatók I. országos konferenciáján, a Parlamentben hangsúlyozta, hogy az utóbbi években különösen jelentős volt a források bővülése.
    A miniszterelnök-helyettes kifejtette: míg 2010-ben 12 oktatási-nevelési intézmény volt nemzetiségi fenntartású, számuk az idei évre 91-re bővült, és összesen 15 ezer diák tanul ilyen iskolákban. Nagy az igény arra, hogy további intézmények kerüljenek nemzetiségi fenntartásba, és ezt a magyar kormány támogatja - jelezte Semjén Zsolt.
    Kitért arra is, hogy a nemzetiségi pedagógusok bérpótléka idén 30 százalékkal nőtt, 2020-ra plusz 40 százalékos bővüléssel lehet számolni. A nemzetiségi óvodapedagógus ösztöndíj-programban ezen hallgatók 70 százaléka részt vesz - tette hozzá.
    A következő felhívásnál már 400 pályázóval számolnak, a szükséges költségvetési források rendelkezésre állnak - mondta, hozzátéve: hallgatónként 75 ezer forint lehet a juttatás.
    Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a magyar nemzet akkor teljes, ha beleértik a külhoni magyarságot, és az őshonos magyar nemzetiségeket, azt a 13 nemzetiséget, amelyek kezdettől fogva a magyar nemzet integráns részei, és évszázadokon keresztül részt vettek Magyarország építésében és a magyar nemzet gyarapításában.  
    A miniszterelnök-helyettes rámutatott: ha eltűnne bármely magyarországi őshonos nemzetiség, akkor pótolhatatlanul és végzetesen szegényebb lenne az egyetemes magyar nemzet. Egy nemzetiség hordozza azt az értékgazdagságot, ami anyanemzetének az értékvilága, és azt az értékgazdagságot is, ami a magyarságé - fejtette ki Semjén Zsolt. Hozzátette: az őshonos nemzetiségek felelősek a magyarságért, Magyarországért, anyanemzetükért, de elsősorban azért, hogy azt a csodálatos gazdagságot és kultúrát, amit Magyarországon történelmileg létrehoztak, aminek kizárólagos letéteményesei, megőrizzék, kimunkálják, felmutassák és az egyetemes emberiség számára hozzáférhetővé tegyék.
    A kormányfő helyettese kitért arra a híd szerepre is, amit az adott nemzetiség betölthet Magyarország és az anyanemzet közötti kapcsolatban. Ha ez a kapcsolat jó, gyümölcsöző és sikeres, akkor annak nyertese az adott nemzetiség is, "egy közös kormányülésen sok mindent el lehet érni" - jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
    Leszögezte ugyanakkor, hogy ha az adott ország és Magyarország viszonya nem annyira felhőtlen, mint például Ukrajna esetében, akkor annak semmiképpen és semmilyen módon nem lehet kárvallottja az adott nemzetiség, például a magyarországi ukránság. Nekik ebben semmilyen felelősségük nincs - rögzítette.
    Hangsúlyozta: a nemzetiségek függetlenül a politikától, a nemzetközi, szomszédságpolitikai kérdésektől mindig mindenben számíthatnak Magyarország kormányára.
    Semjén Zsolt beszélt arról is, hogy nemzetiségi és egyházi iskolák emberi jogi alapokon állnak, következésképpen ezen intézmények eleve jogosultak az állami, önkormányzati iskolákkal azonos támogatásra. Az alapítványi iskolák helyes, értékes munkát végeznek, de az úgynevezett private school kategóriába tartoznak, és nem evidencia az azonos finanszírozás.
    Ritter Imre nemzetiségi országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Nemzetiségi Bizottságának elnöke azt mondta: idén februárban 84 ösztöndíjassal kötöttek szerződést, a most szeptemberben induló pályázatot viszont már kiterjesztik a nemzetiségi óvodapedagógus-képzés mindhárom évfolyamára és a nemzetiségi tanító, tanár, szaktanár képzés első évfolyamára is, így két hónap múlva már 350-400 nemzetiségi pedagógus ösztöndíjas lesz.
    Hozzátette: 2020-tól pedig már 900-1000 ösztöndíjassal számolnak, hiszen jövőre a programot mind a hat nemzetiségi tanító, tanár, szaktanár évfolyamra és az óvodapedagógusoknál az első pályakezdő évére is kiterjesztik. Kiemelte: a program egyetlen megkötése, hogy a képzés elvégzése után nemzetiségi pedagógusként kell elhelyezkedni, az ösztöndíjszerződéssel azonos időben.
    Ritter Imre a programot óriási előrelépésnek nevezte, amivel reményük van arra, hogy egyre több nemzetiségi önkormányzat által átvett intézményben lesznek megfelelő számban, megfelelően képzett nemzetiségi pedagógusok.
    Nagyra értékelte, hogy a nemzetiségek bizottsága által beterjesztett törvénymódosításokat minden esetben egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés, így a Magyarországon élő nemzetiségekkel kapcsolatos kérdések a napi politikai vitákból kikerültek. Ez biztosíték arra is, hogy ez a program nem fog megtörni, és rendelkezésre áll majd az ehhez szükséges pénzügyi fedezet - tette hozzá.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó