Auguszta napja van. | 2024.03.29

Színes színielőadások Nyíregyházán

2019-09-19 12:16:00

Színházi kulisszajárás, a próbafolyamat megtekintése és gyorsöltözési játék várja a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

    A teátrum társulata ezen az estén Claude Magnier Oscar című bohózatát tűzi műsorra, de már az előadás alatt elindul a színházi kulisszajárás első turnusa - közölte a színház az MTI-vel.
    Az előadás miatt erről lemaradók egy második, immár a színészek által vezetett túrához csatlakozhatnak, amelyen például Kuthy Patrícia, Illyés Ákos, Horváth László Attila, Gulácsi Tamás, Kosik Anita és Gyuris Tibor közreműködésével a nagyszínpadon egy zenés előadás, a Krúdy Kamarában pedig egy prózai műfajú darab interaktív próbafolyamatát mutatják be az érdeklődőknek, akik ily módon maguk is részt vehetnek majd egy előadás születésében. A felkészülés befejezésével a nézőből lett színészjelöltek a nagyszínpadon mutatják be a zenei és a prózai produkciót a színészek és az eseményre regisztrált többi néző előtt.
    A program ideje alatt színház büféjében színművészekkel közös fotókészítés és gyorsöltözési játék is várja az érdeklődőket, az estét - színházi dallamok kíséretében - evés-ivás és anekdotázás zárja.
    A programra előzetes bejelentkezés szükséges, regisztrálni a www.moriczszinhaz.hu oldalon, a színház közösségi oldalán, valamint szervező- és jegyirodájában lehet.