Emma napja van. | 2024.04.19

Schanda Tamás: rendben elindult a tanév a felsőoktatásban

2019-09-15 14:19:00

Rendben elindult a tanév a felsőoktatásban - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.

    Schanda Tamás kiemelte: a kormány célja, hogy a magyar fiatalok jobb, versenyképesebb egyetemeken tanuljanak és minél értékesebb diplomát kapjanak, amivel megállják a helyüket az életben és a munkaerőpiacon egyaránt.
    Rámutatott: az ország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásnak és az innovációnak, amiből a felsőoktatási intézményeknek is kell venniük a részüket.
    Az államtitkár szerint bizakodásra adnak okot a friss tanévkezdési adatok: idén több mint 126 600-an jelentkeztek a különböző felsőoktatási intézményekbe, csaknem hatezerrel többen, mint tavaly.
    A felvettek száma meghaladja a 89 500-at, ami 4500-al több mint az előző évben, és 2014 óta ez a legmagasabb adat - fejtette ki Schanda Tamás. Kitért arra is, hogy közülük állami finanszírozású képzésre mintegy 66 ezren, a hallgatók mintegy 74 százaléka járhat.
    Biztató jel a felvételire készülő fiataloknak és a felsőoktatásban tanulóknak, hogy Magyarországon a diplomások körében tulajdonképpen teljes körű a foglalkoztatás - fűzte hozzá. Kiemelte: növekvő jövedelemmel, jó szakmai karriert kínáló munkahellyel számolhatnak azok, akik piacképes diplomát szereznek. A diplomások sikeres elhelyezkedését tekintve Magyarország megelőzi Németországot is - hívta fel a figyelmet.
    Szólt arról is, hogy tíz év alatt megduplázódott a külföldi hallgatók száma: 2008-ban 17 ezren tanultak magyar felsőoktatási intézményekben, 2018-ban már 35 476-en iratkoztak be magyar egyetemekre, főiskolákra. A külföldi hallgatók száma egyértelműen mutatja a felsőoktatás nemzetközi versenyképességének hatékonyságát - jelentette ki Schanda Tamás.
    Az a cél, hogy valódi versenytársakká tegyék nemzetközi szinten a tudományegyetemeket és kutatóintézeteket, valamint elérjék ezen intézmények európai együttműködésének erősítését. A tendenciák azt jelzik, hogy a kormány jó úton halad a felsőoktatás-politikában - mondta.
    Az eredményeket az OECD napokban közzétett jelentése is elismeri - emlékeztetett Schanda Tamás, és kitért arra, hogy külön kiemelték a diplomások növekvő arányát.
    Szeretnék még erősebbé és versenyképesebbé tenni a felsőoktatást, és azt, hogy a magyar fiatalok még jobb oktatási és infrastrukturális körülmények között tanulhassanak - hangsúlyozta.
    Schanda Tamás beszámolt arról is, hogy a felsőoktatás ágazati kiadási főösszege 2014-től folyamatosan nő, ahogy az egy hallgatóra jutó összeg is. A doktori ösztöndíjak 100 ezer forintról az első két évben 140 ezer forintra, a szintén két évig tartó kutatóesztendőkben 180 ezer forintra nőttek. Jövőre a magyar gazdaság teljesítményének eredményeként az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárddal többet biztosít a kormány kutatás-fejlesztésre, amiből a felsőoktatási intézmények is részesülhetnek - sorolta.
    A Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer pályázati fordulójához 2540 települési és három megyei önkormányzat csatlakozott, így csaknem húszezren részesülhettek a juttatásból.
    A kollégiumfejlesztési stratégia részeként megvalósult az ELTE Nagytétényi úti kollégiumának felújítása, a Széchenyi István Egyetem Hegedűs Gyula Kollégium és Multifunkciós épületének és a Pécsi Tudományegyetem Damjanich Vendégházának a megújítása. Átadták a Corvinus székesfehérvári kampuszát, befejeződött a MOME kampuszának és tudásparkjának kialakítása.
    Beszámolt még arról, hogy a kormány előzetes döntést hozott arról, hogy minden támogatást megad a szegedi jogi kar központi, a hétfői vihar miatt használhatatlanná vált épületének helyreállításához. Az épület tervezett rekonstrukcióját most előrehozzák - jelezte Schanda Tamás.
    Megjegyezte: jelenleg is mintegy húsz nagyobb volumenű felsőoktatási fejlesztés zajlik az országban.