Auguszta napja van. | 2024.03.29

Átadták a Vidéki Színházak Fesztiváljának díjait

2019-09-12 10:15:00

Miskolci Nemzeti Színház Cyrano című előadása, Keszég László rendezése nyerte el a legjobb előadás díját a Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Ráckevei Anna és Zayzon Zsolt színművész játékát, továbbá Fekete Anna és Papp Janó tervezői, valamint Varga Zsófia dramaturgi munkáját is elismerte a zsűri.

    Az idén a különdíjat az eredeti témaválasztásért és színpadra állításért Olt Tamás vehette át, aki az elismerést a kaposvári Csiky Gergely Színház Korai menyegző című produkciójának szerző-rendezőjeként érdemelte ki.
    Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a rendezvény szerdai díjkiosztóján elmondta: nyolcadik alkalommal szervezték meg az évad kezdetén a fesztivált. Mint mondta, szeptember 2. és 8. között a budapesti Thália Színházban hét nap alatt 9 produkció, 7 nagyszínpadi és 2 stúdióelőadás volt látható. A kilenc vidéki társulat budapesti bemutatkozását a közönség kiemelkedő érdeklődése kísérte, a fesztivál nézettsége 95 százalékos volt.
    Kiemelte, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) való együttműködés keretében a fesztivál öt produkciójáról - a Lear, Az eltört korsó, a Cyrano, a Ványa bácsi és a Svejk című előadásról - televíziófelvétel is készült.
    Elmondta: a produkciókat négytagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Mohácsi Szilvia, a Karc FM felelős szerkesztője; Szabó Borbála író; Szabó Gabi színésznő és Verebes Ernő, a Nemzeti Színház vezető dramaturgja. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.
    Szabó Gabi a fesztivál kínálatának sokszínűségéről beszélt. A legjobb előadás kiválasztásáról szólva úgy fogalmazott, olyan produkciót kerestek, amely a vidéki színházak legfontosabb feladatát szolgálja: nagyszínházi, szép szöveggel dolgozó, komplex élményt adó darab.
    Szabó Gabi a színészek munkája mellett a jó szövegkönyv és a látvány fontosságáról is beszélt. Mint mondta, fontosnak tartották emellett, hogy az új irányokat és az új színházi gondolatokat is díjazzák.
    A díjátadón a legjobb előadásért odaítélt elismerést az Edmond Rostand művének címszerepét alakító Harsányi Attila vette át.
    Ráckevei Anna a legjobb női alakítás díját nyerte el a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Lear című produkciójában, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében megformált címszerepért.
    Zayzon Zsoltnak a legjobb férfi alakítás díját ítélték oda a kecskeméti Katona József Színház A király beszéde című előadásában, Béres Attila rendezésében való játékáért.
    Fekete Anna díszletervező és Papp Janó jelmeztervező a legjobb látvány (díszlet-jelmez) díját a tatabányai Jászai Mari Színház Svejk című produkciójával érdemelte ki. Jaroslav Hasek művét Spiró György átiratában, Tapasztó Ernő rendezésében láthatta a közönség.
    Varga Zsófia a legjobb dramaturgi munka díját a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Az eltört korsó című produkciójáért vehette át. Heinrich von Kleist egyfelvonásos vígjátékát Tarnóczi Jakab állította színpadra.