Gedeon napja van. | 2024.03.28

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a hollandok és a portugálok

2019-09-04 09:57:00

Csütörtöktől jövő keddig ötven mérkőzést rendeznek az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, melyben nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a Nemetek Ligája két döntőse, a győztes portugál és a második holland válogatott.

    Egyik gárda sem rajtolt fényesen, az Európa-bajnok Portugália két döntetlent ért el, míg az előző vb-ről és Eb-ről lemaradt Hollandia egyszer nyert, egyszer pedig kikapott márciusban. Előbbi szombaton Szerbiába, kedden Litvániába látogat, és ha bármelyik találkozón pontokat veszít, komoly hátrányba kerül. A belgrádi vereség pedig már-már reménytelen helyzetbe hozná, mivel az éllovas ukránoknak már jelenleg is tíz pontjuk van, míg a szerbek sikerükkel öt ponttal előznék meg a portugálokat. 
    A hollandok sem állnak jobban, csoportjukban az északírek négy, míg a németek három találkozó után százszázalékosak, így ha az Oranje pénteken kikap Hamburgban, akkor a hátránya hasonlóképpen tetemessé válik. A csoportban hétfőn is rangadót rendeznek, akkor a németek Belfastban lépnek pályára.
    Az északír és a német mellett további öt együttes százszázalékos: ha Anglia, Spanyolország, Lengyelország, Belgium és Olaszország megőrzi hibátlan mérlegét a soron következő két meccsén, szinte már a kontinensviadalon érezheti magát.

    A csoport:
    szombat:
Koszovó-Csehország, Pristina 15.00
Anglia-Bulgária, London 18.00
    kedd:
Montenegró-Csehország, Podgorica 20.45
Anglia-Koszovó, Southampton 20.45
    A csoport állása: 1. Anglia 6 pont/2 mérkőzés, 2. Csehország 6/3, 3. Koszovó 5/3, 4. Montenegró 2/4, 5. Bulgária 2/4

    B csoport:
    szombat:
Litvánia-Ukrajna, Vilnius 18.00
Szerbia-Portugália, Belgrád 20.45
    kedd:
Luxemburg-Szerbia, Luxembourg 20.45
Litvánia-Portugália, Vilnius 20.45
    A csoport állása: 1. Ukrajna 10 pont/4 mérkőzés, 2. Luxemburg 4/4 (4-5), 3. Szerbia 4/3 (5-7), 4. Portugália 2/2, 5. Litvánia 1/3

    C csoport:
    péntek:
Észtország-Fehéroroszország, Tallinn 18.00
Németország-Hollandia, Hamburg 20.45
    hétfő:
Észak-Írország - Németország, Belfast 20.45
Észtország-Hollandia, Tallinn 20.45
    A csoport állása: 1. Észak-Írország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Németország 9/3, 3. Hollandia 3/2, 4. Fehéroroszország 0/4 (1-9), 5. Észtország 0/3 (1-12)

    D csoport:
    csütörtök:
Írország-Svájc, Dublin 20.45
Gibraltár-Dánia, Gibraltár 20.45
    vasárnap:
Svájc-Gibraltár, Sion 18.00
Georgia-Dánia, Tbiliszi 18.00
    A csoport állása: 1. Írország 10 pont/4 mérkőzés, 2. Dánia 5/3, 3. Svájc 4/2, 4. Georgia 3/4, 5. Gibraltár 0/3

    E csoport:
    péntek:
Wales-Azerbajdzsán, Cardiff 20.45
Szlovákia-Horvátország, Trnava 20.45 
    hétfő:
Azerbajdzsán-Horvátország, Baku 18.00
Magyarország-Szlovákia, Groupama Aréna 20.45
    A csoport állása:
1. Magyarország  4  3 - 1   6- 4  9 pont
2. Szlovákia     3  2 - 1   7- 2  6
3. Horvátország  3  2 - 1   5- 4  6
4. Wales         3  1 - 2   2- 3  3
5. Azerbajdzsán  3  - - 3   3-10  0

    F csoport:
    csütörtök:
Románia-Spanyolország, Bukarest 20.45
Norvégia-Málta, Oslo 20.45
Feröer-szigetek - Svédország, Torshavn 20.45
    vasárnap:
Románia-Málta, Ploiesti 18.00
Svédország-Norvégia, Solna 20.45
Spanyolország - Feröer-szigetek, Gijón 20.45
    A csoport állása: 1. Spanyolország 12 pont, 2. Svédország 7, 3. Románia 7, 4. Norvégia 5, 5. Málta 3, 6. Feröer-szigetek 0

    G csoport:
    csütörtök:
Izrael - Észak-Macedónia, Beer-Seva 20.45
    péntek:
Szlovénia-Lengyelország, Ljubljana 20.45
Ausztria-Lettország, Salzburg 20.45
    hétfő:
Szlovénia-Izrael, Ljubljana 20.45
Lengyelország-Ausztria, Varsó 20.45
Lettország - Észak-Macedónia, Riga 20.45
    A csoport állása: 1. Lengyelország 12 pont, 2. Izrael 7, 3. Ausztria 6, 4. Szlovénia 5, 5. Észak-Macedónia 4, 6. Lettország 0

    H csoport:
    szombat:
Izland-Moldova, Reykjavik 18.00
Törökország-Andorra, Isztambul 20.45
Franciaország-Albánia, Saint-Denis 20.45
    kedd:
Moldova-Törökország, Chisinau 20.45
Franciaország-Andorra, Saint-Denis 20.45
Albánia-Izland, Elbasan 20.45
    A csoport állása: 1. Franciaország 9 (12-3), 2. Törökország 9 (9-2), 3. Izland 9 (5-5), 4. Albánia 6, 5. Moldova 3, 6. Andorra 0

    I csoport:
    péntek:
Ciprus-Kazahsztán, Nicosia 18.00
Skócia-Oroszország, Glasgow 20.45
San Marino-Belgium, Serravalle 20.45
    hétfő:
Skócia-Belgium, Glasgow 20.45
San Marino-Ciprus, Serravalle 20.45
Oroszország-Kazahsztán, Kalinyingrád 20.45
    A csoport állása: 1. Belgium 12 pont, 2. Oroszország 9, 3. Kazahsztán 6 (7-7), 4. Skócia 6 (4-7), 5. Ciprus 3, 6. San Marino 0

    J csoport:
    csütörtök:
Örményország-Olaszország, Jereván 18.00
Finnország-Görögország, Tampere 20.45
Bosznia-Hercegovina - Liechtenstein, Zenica 20.45
    vasárnap:
Örményország - Bosznia-Hercegovina, Jereván 15.00
Görögország-Liechtenstein, Athén 20.45
Finnország-Olaszország, Tampere 20.45
    A csoport állása: 1. Olaszország 12 pont, 2. Finnország 9, 3. Örményország 6, 4. Görögország 4 (6-8), 5. Bosznia-Hercegovina 4 (5-7), 6. Liechtenstein 0