Emma napja van. | 2024.04.19

Elveszítette többségét a kormánykoalíció, előretört az AfD Brandenburgban és Szászországban

2019-09-02 09:45:00

Elveszítette többségét az eddig kormányzó koalíció, a bevándorlásellenes ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) pedig előretört a németországi Brandenburgban és Szászországban tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választás hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredménye szerint.

    Brandenburgban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből kialakult Die Linke (Baloldal) koalíciójának nincs többsége a potsdami Landtagban, de a következő öt évben is hatalmon maradhatnak, ha bevonják a kormányzásba a Zöldeket.
    Az SPD a szavazatok 26,2 százalékát szerezte meg, ami 5,7 százalékpontos visszaesés az előző, 2014-ben tartott Landtag-választáson elért 31,9 százalékhoz képest, és a szociáldemokraták leggyengébb brandenburgi választási eredménye.
    Az AfD 23,5 százalékkal a második helyen végzett, ami 11,3 százalékponttal haladja meg az öt évvel ezelőtti 12,2 százalékot.
    A harmadik a Kereszténydemokrata Unió (CDU) 15,6 százalékkal, 7,4 százalékpontos csökkenés a 2014-es 23 százalékhoz képest.
    A negyedik helyre a Zöldek léptek elő, a baloldali irányultságú ökopárt a szavazatok 10,8 százalékát gyűjtötte össze, ami 4,6 százalékos erősödés az öt évvel ezelőtti 6,2 százalékhoz képest.
    A Baloldal a szavazatok 10,7 százalékát szerezte meg, ami 7,9 százalékpontos visszaesés a 2014-es 18,6 százalékhoz képest.
    Új szereplő a potsdami Landtagban a Szabad Választók (FW) pártja, amely a szavaztok 5 százalékát szerezte meg, éppen elérte a bejutási küszöböt.
    A liberális Szabad Demokrata Pártnak (FDP) nem sikerült visszajutni a tartományi gyűlésbe, a szavazatok 4,1 százalékát szerezték meg.
    A választási részvételi arány Brandenburgban 61,3 százalékra emelkedett a 2014-es 47,9 százalékról.
    Szászországban a CDU és az SPD koalíciója veszítette el a többséget, szintén hatalmon maradhatnak, ha harmadik partnerként bevonják a Zöldeket.
    A CDU 32,1 százalékkal végzett az első helyen, ami 7,3 százalékpontos csökkenés a 2014-ben elért 39,4 százalékhoz viszonyítva, és a párt eddigi leggyengébb szászországi eredménye.
    Az AfD a szavazatok 27,5 százalékával szerezte meg a második helyet, ami 17,8 százalékponttal haladja meg az öt évvel ezelőtti 9,7 százalékot, és mind a 16 tartományt együttvéve a párt legjobb tartományi választási eredménye.
    A harmadik a Baloldal 10,4 százalékkal, ami 8,5 százalékpontos visszaesés az öt évvel ezelőtti 19 százalékhoz képest.
    A Zöldek 8,6 százalékot szereztek, 2,9 százalékponttal javítva az öt évvel ezelőtt elért 5,7 százalékos eredményüket.
    Az SPD alkotja a drezdai Landtag legkisebb frakcióját, a szavazatok 7,7 százalékát szerezték meg, ami 4,7 százalékpontos visszaesés a 2014-es 12,4 százalékhoz képest, és a párt történetének leggyengébb tartományi választási eredménye, mind a 16 tartományt együttvéve.
    Az FDP-nek a szászországi tartományi gyűlésbe sem sikerült bekerülnie, a szavazatok 4,5 százalékát szerezték meg.
    A választási részvételi arány 49,2 százalékról 66,6 százalékra emelkedett Szászországban.