Auguszta napja van. | 2024.03.29

Tarlós: Budapestnek 700 milliárdnyi elfogadott fejlesztési projektje van

2019-08-28 09:24:47

Budapestnek már 700 milliárd forintnyi elfogadott fejlesztési projektje van a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán keresztül - mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester szerda reggel az Atv Start című műsorában.

    Tarlós István közölte, jelenlegi elképzeléseiket, amelyeket a közfejlesztési tanács elé vittek, eddig a kormány maradéktalanul jóváhagyta. 
    A jogilag, pénzügyileg és műszakilag előkészített fejlesztések között szerepel a Lánchíd és környékének felújítása, további BKV-járműcserék, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása, az Eurovelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztése, a Ferihegyi gyorsforgalmi út felújítása, valamint végre kiviteli szintű tervek és engedélyek lesznek az Aquincumi hídra - mondta fogalmazott a főpolgármester, aki hozzátette: "ilyen és ehhez hasonló további projektek vannak kilátásban".
    A faültetésekről szólva elmondta, a Népszava pontatlanul idézte őt az egyik írásában, ugyanis ő azt közölte korábban, hogy azon a tízezer helyen, amelyet a Főkert kezelésében kijelöltek, lassan elfogynak már az üres helyek. Közölte azt is, hogy 2016 óta 9947 fát ültettek. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag évente átlagban 2000 fát ültettek, míg 2010 előtt általában 200-300 fát ültettek.
    Tarlós István elmondta, hogy Budapest már három éve csatlakozott az Under 2 elnevezésű nemzetközi klímavédelmi koalícióhoz, továbbá a Fővárosi Közgyűlés által másfél éve elfogadott klímastratégia 49 specifikus intézkedést tartalmaz. A stratégia valamennyi jelentős klímavédelmi problémát érinti, így például a hőhullámok, az árvizek, a levegő minőségének kérdését is.
    A 3-as metró klímatizálására vonatkozó kérdésre válaszolva a főpolgármester megismételte: megtalálták ennek a műszaki megoldását és az ehhez szükséges forrást, ugyanis az Alstomtól peres úton újabb hatmilliárd forintot nyertek vissza. Ebből meg tudjuk csinálni az utólagos klimatizálását - jelentete ki Tarlós István.
    A főpolgármesteri kampányról szólva elmondta, hogy ő a kampányban a városról és az eddig elért eredményekről, valamint a tervezett folytatásról szeretne beszélni, és például összehasonlítani a főváros teljesítményeit - a Karácsony Gergely, az ellenzéki pártok főpolgármester-jelölte vezette - Zuglóéval.
    Nem túlságosan erősíti az ellenzéki érveket és állításokat, hogy Brüsszelből éppen ebben az évben nyerte el Budapest Európa legjobb úti célja kitüntető címet az utóbbi évtized teljesítménye alapján - mondta Tarlós István.