Andrea napja van. | 2024.04.18

Illés Boglárka: a tehetséggondozás közös nemzeti ügy

2019-08-22 11:01:00

A tehetséges fiatalok felfedezése és folyamatos támogatása közös nemzeti ügy - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Illés Boglárka azt mondta, idén a Nemzeti Tehetség Programban 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre, és a következő évben is hasonló mértékű támogatásra lehet számítani.
    Idén június-júliusban jelentek meg pályázati felhívások. A tehetséges fiatalok példaértékű innovációit támogató pályázat jelenleg is nyitva áll - tudatta.
    Kitért arra is, a pályázati kategóriák közül a matematikai és a természettudományos képességet erősítő tehetséggondozó programoknak kiemelt szerepük van.
    A program keretében már óvodás kortól kezdve is támogatják a tehetséges fiatalok felfedezését és tehetségük kibontakoztatását. Ebben a munkában a pedagógusok segítségére is számítanak - tette hozzá a helyettes államtitkár.
    Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt mondta, évente 300-350 ezer tehetséges fiatalnak tudnak segíteni. 2015 óta például a nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjon keresztül évente akár egymillió forinttal támogatják a fiatalokat.
    Beszélt arról is, vannak fiatalok, akik már bebizonyították, hogy a támogatás jó helyre került, a Keszthelyen megrendezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián például négy magyar borzérem, a hongkongi Nemzetközi Földrajzi Olimpián pedig ezüstérem született.