Emma napja van. | 2024.04.19

Bozótvágó késsel bántalmazta különélő feleségét - letartóztatták

2019-08-22 09:30:00

Elrendelték egy szabolcsi férfi letartóztatását, mert bozótvágó késsel bántalmazta tőle különélő feleségét.

    A Nyíregyházi Törvényszék szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kényszerintézkedést személyi szabadság felfegyverkezve elkövetett megsértésének és súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt rendelte el kedden a Nyíregyházi Járásbíróság.
    Az ügyészség szerint a gyanúsított augusztus 17-én egy szabolcsi településen lévő családi ház udvarán kiskorú gyermekük elhelyezése miatt összeveszett feleségével, bozótvágó késsel hadonászni kezdett, majd elzavarta a nőt. Az asszony megpróbált elfutni, de a gyanúsított utolérte, megszorította a karját és egy háztömbnyit vonszolta magával, majd letérdeltette és a bozótvágóval baloldalt megvágta a nyakát, a lapockáját és az arcát, majd hajánál fogva elkezdte húzni. 
    Amikor a férfi elengedte a haját, a nő el tudott menekülni, egy udvari kamrában elbújt és telefonon értesítette a rendőrséget. A bántalmazást a gyanúsított és a sértett közös hatéves gyermeke is végignézte - derült ki a közleményből.
    A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban "a súlyosabb sérülés (.) csupán a véletlen folytán maradt el" - írták.
    A bíróság szerint a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított esetében tartani kell attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné vagy újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el - indokolt a törvényszék. A végzés nem végleges.