Gedeon napja van. | 2024.03.28

Eltávolították hivatalából három, főként kurdok lakta török város polgármesterét

2019-08-19 11:35:00

A török belügyminisztérium terrorizmus miatt hétfőn eltávolította hivatalából három délkelet-törökországi, főként kurdok lakta város, Diyarbakir, Van és Mardin polgármesterét.

    A tárca közölte: az érintettek terrorszervezetekkel álltak kapcsolatban, amelyeknek támogatást is nyújtottak.
    A minisztérium rámutatott: a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), amely évtizedek óta fegyveres lázadást folytat Délkelet-Törökországban, valamint annak leágazásai egyes polgármestereken keresztül törvénytelen célokra használják fel az önkormányzatok forrásait. Hozzátették: az érintett polgármestereket a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) annak ellenére indította jelöltként a március 31-ei helyhatósági választáson, hogy fegyveres terrorszervezet alapítása és irányítása, fegyveres terrorszervezeti tagság vagy éppen terrorpropaganda gyanújával nyomozás folyik ellenük.
    A belügyminisztérium Diyarbakirban, Vanban és Mardinban is a tartományi kormányzót hatalmazta meg a polgármesterek helyettesítésével.
    Az NTV török hírtelevízió beszámolója szerint Diyarbakir távozó polgármesterét, Selcuk Mizraklit a reggeli órákban a hatóságok szállították el otthonából a hivatalba, ahol felolvasták előtte a nyomozások keretében vele szemben felhozott vádakat. Mizrakli ellen ugyanakkor nincs érvényben elfogatóparancs.
    A rendőrség később körbevette és átvizsgálta a három önkormányzat épületét.
    Mizrakli a BBC Türkcének, a brit közszolgálati adó török nyelvű kiadásának nyilatkozva azt mondta, hogy Törökországban a demokrácia még egy szinttel lejjebb esett. Úgy vélte: a lépés mögött az a szándék áll, hogy egy olyan, eltérő irányba alakítsa a politikai légkört, amely megrengeti a képviseleti mechanizmusokba vetett bizalmat.
    A legfőbb török ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) isztambuli képviselője, Mehmet Bekaroglu Twitter-fiókján azt írta, hogy az a mentalitás, amely nem tudja megemészteni, hogy Ahmet Türköt Mardin polgármesterévé választják, "nem akarhatja megoldani" az évtizedes török-kurd konfliktust. Nem megoldja a terrorizmus jelentette gondot, csupán felhasználja - hangoztatta.
    A CHP frakcióvezető-helyettese, Özgür Özel szintén a Twitteren úgy fogalmazott: a nép többsége által preferált polgármesterek eltávolítása a hatalom saját létjogosultságát bocsájtja vitára.
    A PKK börtönben ülő egykori vezetője, Abdullah Öcalan a közelmúltban kijelentette: kész a török állammal fennálló konfliktus megoldására. Öcalan akkor leszögezte: a szabad kurd élet, a szabad kurd ember és a szabad kurd társadalom megteremtésén dolgozik, a kurd kisebbségnek nincs szüksége külön államra. Öcalan egyúttal aggasztónak nevezte a politikát, amely ragaszkodik a harchoz. Az elmúlt évtizedek alatt elszenvedett emberi, politikai és gazdasági veszteségre hivatkozva rámutatott: mindenkinek látnia kell, hogy ez a politika csak még súlyosabb következményeket szül.
    A török biztonsági erők és a kurd felkelők között 2015 júniusában mintegy két és fél év fegyvernyugvást követően újultak ki a fegyveres harcok Délkelet-Törökországban. 2016 során a parlamenti képviselők mentelmi jogát eltörölték, az ősz folyamán pedig fokozott hatósági fellépés kezdődött terrorizmusra hivatkozva a HDP vezetői, politikusai, köztük polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miután a kurdbarát pártot a török kormány a PKK politikai szárnyának tartja. A legsúlyosabb vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet.
    Mára a fegyveres összecsapások, ha sokkal kevésbé intenzívek is, rendszeresek. A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette. A konfliktusban lassan 35 év alatt közel 50 ezer ember vesztette életét.