Emma napja van. | 2024.04.19

Ma kezdődik a 33. Mesterségek Ünnepe 

2019-08-17 10:19:00

Mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be mától keddig a budai Várban a 33. Mesterségek Ünnepén, amelynek idei kiemelt témája a lábbelikészítés lesz, díszvendége pedig Japán.

    A rendezvényen több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség-bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat. 
    A Japán és Magyarország között 150 éve létesített diplomáciai kapcsolat évfordulója alkalmából a rendezvény díszvendége a távol-keleti ország lesz. A japán mesterek segítségével a látogatók megismerkedhetnek a kimonókkal, legyezőkkel, japán lábbelikkel, kerámiákkal, a japán dobbal, a furosiki batyuval és a kokesi babával, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat.
    Első alkalommal nyitják meg a folkkocsmát karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is. 
    A rendezvényen népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra, mások mellett Lajkó Félix legújabb, nagyzenekari koncertjével, a Fitos Dezső társulat, Bársony Bálint a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter világhírű amerikai szaxofonos és a Dresch Quartet egy közös koncerttel. 
    Szombaton a rendezvény vendége lesz az Úton van a Czifra Központ projekt, amelynek részeként bemutatkozik a Romani Design, fellép Sárközi Lajos és zenekara, valamint a Snétberger Alapítvány ösztöndíjasai. 
    A 33. Mesterségek Ünnepe kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipészmesterek titkait és az is kiderül, hogyan értelmezik újjá a hagyományos lábbeliket kortárs, magyar cipőtervezőink. Érkeznek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból, valamint bemutatkozik a világ legjobb cipésze címmel rendelkező mester is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó