Gedeon napja van. | 2024.03.28

Gazdaságsegítő intézkedéseket jelentett be a hongkongi vezetés

2019-08-16 13:10:00

 

A vállalatokat és a lakosságot segítő intézkedéseket jelentett be Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter, melyekkel a városban uralkodó politikai és társadalmi zűrzavar, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi háború negatív hatásait kívánják enyhíteni - írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap egy pénteken megjelent cikkben.

 

    A 19,1 milliárd hongkongi dollár (714,5 milliárd forint) összértékű intézkedések a hongkongi kormányzat reményei szerint 0,3 százalékkal növelhetik a város gazdasági teljesítményét, ám szakértők szerint a recesszió így is elkerülhetetlen. 
    A pénzügyminiszter sem derűlátó, ugyanis a júliustól szeptember végéig tartó, aktuális negyedévben is gazdasági visszaeséstől tart, ezért a kormányzat a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedésére korábban közölt 2-3 százalékos előrejelzését 0 és 1 százalék közé csökkentette. 
    Chan a természeti csapás hasonlatával élve úgy fogalmazott: "a tájfun már felénk tart". Hozzátette: "fel kell készülnünk, mielőtt a helyzet rosszabbra fordul". 
    Arra figyelmeztetett, hogy Hongkong technikai recesszióval nézhet szembe, amennyiben az aktuális negyedévben a GDP rosszabbul teljesít az idei második negyedévnél, amikor is az év első negyedévéhez képest 0,3 százalékkal esett vissza.
    Az intézkedéseknek köszönhetően mintegy 1,3 millió adófizető élvezhet adómentességet, a kormányzat továbbá emeli az idősek és az alacsony bérért dolgozók juttatásait, valamint támogatást nyújt a kisvállalkozásoknak és az iskolás korú gyerekeket nevelő szülőknek - ismertette a részleteket Chan. 
    Iris Pang, az ING kínai befolyási övezettel foglalkozó közgazdásza a SCMP-nek úgy nyilatkozott: az intézkedések nem elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák a gazdaság további visszaesését. Rámutatott: a makrogazdasági mutatók többsége folyamatosan romlik július óta, így egészen biztosan recesszióra lehet számítani a második fél évben. Előrejelzése szerint a növekedés 1,4 százalékra lassulhat, szemben a 2018-as 3 százalékos emelkedéssel. 
    A vállalatokat segítő intézkedések egyik célja a külkereskedelem élénkítése, miután - nagy mértékben az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus hatására - a hongkongi export júniusban 9 százalékkal esett vissza éves összevetésben. Pang azonban kétségesnek látja, hogy a hongkongi exportőrök valóban ki tudnák használni a kormányzat nyújtotta segítséget, sokan ugyanis nem mernek rendeléseket felvenni Donald Trump amerikai elnök kiszámíthatatlan lépései miatt. 
    Azzal kapcsolatban, hogy a csütörtökön bejelentett intézkedések segíthetnek-e a kedélyek csillapításában a hónapok óta tartó, egyre hevesebb tüntetéseket illetően, a SCMP által idézett demokráciapárti és kormánypárti törvényhozók, valamint a lakosság tagjai is egyaránt szkeptikusan vélekedtek. Meglátásuk szerint a tüntetések középpontjában politikai kérdések állnak, ezért a megélhetést segítő intézkedések keveset nyomnak a latba, ha egyáltalán számítanak valamit is, különösen, hogy a tiltakozások résztvevőinek egy része nem esik a közvetlen kedvezményezettek körébe.