Emma napja van. | 2024.04.19

Elégedett a Nemzetközi Automobil Szövetség

2019-08-09 12:21:00

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke arról számolt be az MTI-nek, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) szakemberei elégedetten és pozitívan értékelték a vasárnap véget ért 34. Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

    "Valójában a szóbeli dicséretet már szombat este megkaptuk, de vasárnap ezt megismételték a FIA illetékesei, napokon belül pedig meg fog érkezni az írásbeli értékelés, amely a Hungaroringen elhangzottak alapján pozitív lesz" - nyilatkozott az MNASZ elnöke.
    Oláh Gyárfás hangsúlyozta, hogy az MNASZ csaknem 500 fős sportszakmai csapata a korábbi évekhez hasonlóan az idén is helytállt a háromnapos versenyhétvégén, a pályabírók kiválóan végezték a munkájukat és a hazai szervezők is mindent megtettek azért, hogy jól szórakozzon az a 230 ezer néző, aki a hétvége során elutazott a mogyoródi pályához.
    "A magyar sportszakmának nemzetközileg is nagyon jó híre van, mi a sportszakmai csapatot folyamatosan képezzük, külföldre járnak más versenyeken segíteni, ez a továbbképzés és tapasztalat pedig nagyon jól meglátszik az itthon elvégzett munkájukon" - mondta az MNASZ elnöke. 
    Oláh Gyárfás úgy fogalmazott, a Hungaroringre ellátogató szurkolók nem szoktak csalódni, ezért évről évre nő a mogyoródi F1-es futam nézőszáma.
    "Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyek megszakítás nélkül ilyen sok Forma-1-es futamot rendezhettek már" - tette hozzá a sportvezető.
    Az MNASZ elnöke kiemelte az úgynevezett Future Stars programot, amelynek keretében a 34. Magyar Nagydíj előtt gyermekeket vittek fel a rajtrácsra, ahol személyesen találkozhattak a pilótákkal.
    "Ez nagyon fontos az utánpótlás-nevelés szempontjából, mert a hazai és a nemzetközi tapasztalatok szerint is az élmény hatására ezeknek a gyerekeknek a többsége a jövő autósportos nemzedékének tagja lesz, akár versenyzőként, akár sportbíróként, akár bármilyen más pozícióban a sportágon belül" - mondta Oláh Gyárfás.
    A magyarországi Forma-1-es hétvégék jövőjét illetően az MNASZ elnöke úgy fogalmazott, bár Magyarországnak 2026-ig van élő szerződése a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, egy nagyobb beruházásra szükség lesz a Hungaroringen.
    "A szervezők a Hungaroringen mindig is nagy munkát fektettek abba, hogy jók legyenek ezek a hétvégék, de az egyértelmű, hogy egy nagyobb volumenű beruházást végre kell hajtani a pályán ahhoz, hogy a 2026 utáni időszakban is fel tudjuk venni a versenyt a többi rendezővel" - mondta a sportvezető.
    A 34. Magyar Nagydíjat vasárnap a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte a holland Max Verstappen (Red Bull) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) előtt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó